Zsoltárok könyve
77. zsoltár
1. vers
A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.
2. vers
Szavamat Istenhez emelem,
és kiáltok, szavamat Istenhez emelem,
hogy figyeljen rám.
3. vers
Nyomorúságom idején az Urat keresem,
kezem éjjel is szüntelenül felé tárom,
lelkem nem akar vigasztalódni.
4. vers
Istenről emlékezem, és sóhajtozom,
róla gondolkodom, és eleped a lelkem. Szela
5. vers
Szememet ébren tartod,
hánykolódom, de nem tudok megszólalni.
6. vers
Elmélkedem a régi napokról,
a hajdankor éveiről.
7. vers
Megemlékezem éjjel az énekeimről;
szívemben elgondolkodom,
és azt kutatja lelkem:
8. vers
vajon örökre elvet-e az Úr,
és nem lesz többé jóakarattal?
9. vers
Vajon végképp elfogyott kegyelme?
Semmivé lesz nemzedékről nemzedékre
szálló ígérete?
10. vers
Vajon elfelejtett könyörületes lenni Isten?
Vagy haragja feltartóztatja irgalmát? Szela
11. vers
Azt gondoltam: Az az én bajom,
hogy a Fölséges jobbja megváltozott.
12. vers
Megemlékezem az Úr cselekedeteiről,
sőt megemlékezem hajdani csodáidról.
13. vers
Elmélkedem minden cselekedetedről,
és tetteidről gondolkozom.
14. vers
Istenem, szent a te utad,
ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
15. vers
Te vagy az Isten, aki csodát művelsz,
megmutattad hatalmadat a népek között.
16. vers
Karoddal megváltottad népedet,
Jákób és József fiait. Szela
17. vers
Láttak téged a vizek, Istenem,
láttak téged a vizek, és megfélemlettek,
a mélységek is megrázkódtak.
18. vers
A felhők vizet ontottak,
megzendültek a felhők, nyilaid is cikáztak.
19. vers
Mennydörgésed zúgott a forgószélben,
villámaid megvilágosították a mindenséget,
megrázkódott és megindult a föld.
20. vers
Utad a tengeren át vezet,
ösvényeid a nagy vizeken,
és nem látszik lépteid nyoma.
21. vers
Mint nyájat, úgy vezetted népedet
Mózes és Áron kezével.
Könyvek
