Zsoltárok könyve
102. zsoltár
1. vers
A nyomorult imádsága, amikor eleped, és kiönti panaszát az Úr előtt.
2. vers
Uram, hallgasd meg imádságomat,
és jusson hozzád kiáltásom!
3. vers
Ne rejtsd el arcodat előlem,
mikor szorongatnak engem;
fordítsd felém füledet,
mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
4. vers
Mert elenyésznek napjaim, mint a füst,
és égnek a csontjaim, mint valami tűzhely.
5. vers
Szívem olyan, mint a letarolt és kiszáradt fű,
még enni is elfelejtkezem.
6. vers
Jajgatásom hangjától
húsom a csontomhoz tapad.
7. vers
Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz;
olyan lettem, mint a bagoly a romok közt.
8. vers
Virrasztok, és olyan magányos vagyok,
mint a madár a háztetőn.
9. vers
Mindennap gyaláznak ellenségeim,
csúfolóim átkoznak engem.
10. vers
Bizony port eszem kenyér gyanánt,
és italomat könnyel vegyítem
11. vers
fölindulásod és haragod miatt,
mert fölemeltél engem és földhöz vertél.
12. vers
Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék,
magam pedig, mint a fű, elszáradok.
13. vers
De te, Uram, örökké megmaradsz,
nemzedékről nemzedékre emlegetnek.
14. vers
Kelj föl, könyörülj a Sionon!
Ideje, hogy könyörülj rajta,
mert eljött a megszabott idő.
15. vers
Mert annak még a köveit is
kedvelik szolgáid,
és a porán is szánakoznak.
16. vers
Félik majd az Úr nevét a népek
és a föld minden királya a te dicsőségedet,
17. vers
mert az Úr felépíti Siont,
és megmutatja magát dicsőségében.
18. vers
Odafordul a gyámoltalanok imádsága felé,
és nem utálja meg imádságukat.
19. vers
Jegyezzék föl ezt
a következő nemzedéknek,
hogy a nép, amely még ezután lesz teremtve,
dicsérhesse az Urat.
20. vers
Mert letekintett az Úr
szentsége magaslatáról,
lenézett az Úr a mennyekből a földre,
21. vers
hogy meghallja a foglyok sóhajtozását,
és feloldozza a halálnak fiait.
22. vers
Hogy hirdessék a Sionon az Úr nevét
és dicséretét Jeruzsálemben,
23. vers
amikor egybegyűlik minden nép és ország,
hogy az Úrnak szolgáljanak.
24. vers
Megtörte erőmet az úton,
megrövidítette napjaimat.
25. vers
Ezt mondtam: Én Istenem!
Ne vigyél el engem napjaim felénél,
te, kinek esztendei
nemzedékről nemzedékre tartanak.
26. vers
Te vetettél réges-régen alapot a földnek,
az egek is a te kezed munkái.
27. vers
Azok elenyésznek, de te megmaradsz.
Azok elavulnak, mint a ruha,
lecseréled őket, mint az öltözetet.
Bizony elváltoznak,
28. vers
de te ugyanaz vagy,
és éveid nem fogynak el.
29. vers
Szolgáid fiai megmaradnak,
és utódaik is színed előtt lakoznak.
Könyvek
