Jeremiás siralmai
1. fejezet
1. vers
Jaj, de árván maradt a város,
amely tele volt néppel!
Olyan lett, mint az özvegyasszony!
Nagy volt a nemzetek között,
fejedelemasszony a tartományok között;
de robotra fogták!
2. vers
Sírva sír éjjelente,
s könny borítja arcát!
Senki sincs, aki vigasztalná
azok közül, akik szerették.
Barátai mind megcsalták,
ellenségeivé lettek.
3. vers
A nyomorúság és a kemény szolgálat után
száműzetésbe ment Júda!
Ott ül a népek között, nem talál nyugalmat.
Minden üldözője utolérte szorultságában.*
4. vers
Sion útjai gyászolnak,
mert nincsen, aki ünnepre jönne.
Minden kapuja elpusztult.
Papjai sóhajtoznak, szüzei búsulnak, />
és neki csupa keserűség jut.
5. vers
Elnyomói hatalomra jutottak,
ellenségei boldogok.
Bizony, az Úr szomorította meg
sok bűne miatt,
gyermekei fogságba mentek
az elnyomó előtt.
6. vers
Elhagyta Sion leányát minden ékessége,
fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok,
amelyek nem találnak legelőt,
és erőtlenül futnak üldözőik előtt.
7. vers
Visszaemlékezik Jeruzsálem
nyomorúságának és elnyomásának napjain
minden gyönyörűségére,
amelyben része volt a régi időkben.
De népe ellenség kezébe esett,
és nem volt segítsége.
Ellenségei látva őt
csak nevettek megsemmisülésén.
8. vers
Súlyosan vétkezett Jeruzsálem,
azért lett tisztátalanná.
Minden tisztelője megvetette,
mert látták mezítelenségét,
ő maga is sóhajtozik és elfordul.
9. vers
Szennyes a ruhája széle,
nem gondolt arra, mi lesz a vége.
Szörnyen lesüllyedt, nincs vigasztalója.
Lásd meg, Uram, nyomorúságomat,
mert az ellenség erőt vett rajtam!
10. vers
Kinyújtotta a kezét az ellenség
minden kincse után.
Sőt látta, hogyan mentek be
szentélyébe azok a népek,
akikről azt parancsoltad,
hogy nem mehetnek be gyülekezetedbe.
11. vers
Egész népe sóhajtozik,
kenyér után futkos,
odaadják drágaságaikat az ételért,
hogy fölelevenedjenek.
Lásd meg, Uram, és tekintsd meg,
milyen megvetetté lettem!
12. vers
Mindnyájan, ti járókelők:
tekintsétek meg, és lássátok:
van-e olyan bánat, mint az én bánatom,
amely engem ért, amellyel engem sújtott
az Úr izzó haragja napján?!
13. vers
A magasságból tüzet bocsátott
csontjaimba, hogy eltiporjon.
Hálót vetett lábamnak, hanyatt buktatott,
elhagyottá tett engem;
egész nap beteg vagyok.
14. vers
Saját kezével rótta rám vétkeim igáját,
ráfonódtak nyakamra,
megrendítették erőmet.
Olyanok kezébe adott engem az Úr,
akiknek nem állhatok ellen.
15. vers
Az Úr félredobálta mellőlem
minden harcosomat.
Gyűlést hívott össze ellenem,
hogy összetörje ifjaimat;
sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát.
16. vers
Ezekért sírok én,
szememből patakzik a könny,
mert messze van tőlem vigasztalóm,
aki megeleveníthetne engem.
Fiaim elvesztek, mert győzött az ellenség.
17. vers
Sion kinyújtja a kezét,
de nincs vigasztalója.
Az Úr rendelt szorongatókat
Jákób ellen körös-körül,
Jeruzsálem csúfsággá lett közöttük.
18. vers
Igazságos az Úr,
mert szava ellen rugódoztam!
Halljátok meg mind, ti népek,
és lássátok bánatomat:
hajadon lányaim és ifjaim fogságba mentek!
19. vers
Kiáltottam azoknak, akik szerettek,
de megcsaltak engem.
Papjaim és véneim elpusztultak a városban,
amikor étel után futkostak,
hogy megelevenedjenek.
20. vers
Lásd meg, Uram, milyen nyomorult vagyok,
bensőm háborog, vergődik a szívem,
mert bizony engedetlen voltam.
Kint fegyver pusztít,
bent minden olyan, mint a halál!
21. vers
Hallották, hogy sóhajtozom,
de nincs vigasztalóm.
Minden ellenségem hallott veszedelmemről.
Örültek, hogy ezt cselekedted.
Hozd el a napot, amelyet meghirdettél!
Legyenek ők is olyanok, mint én!
22. vers
Jusson eléd minden gonoszságuk,
és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál
minden bűnömért.
Bizony, sokat sóhajtozom,
és beteg a szívem.
Könyvek
