Jeremiás siralmai
2. fejezet
1. vers
Jaj, de sűrű felhőt borított
az Úr haragjában Sion leányára!
Az égből a földre vetette Izráel ékességét,
és nem emlékezett meg lába zsámolyáról
haragja napján.
2. vers
Elnyelte az Úr,
nem kímélte Jákób összes hajlékát,
ledöntötte haragjában
Júda leányának erődítményeit.
Földre terítette, megszégyenítette
az országot és fejedelmeit.
3. vers
Fölgerjedt haragjában
letörte Izráel minden szarvát.
Visszavonta jobbját az ellenség előtt,
mint lángoló tűz égette Jákóbot,
emésztette körös-körül.
4. vers
Kifeszítette íját, mint az ellenség,
kinyújtotta jobbját, mint egy támadó,
és megölt vele mindent,
ami a szemnek kívánatos.
Sion leányának sátrára
tűzként zúdította izzó haragját.
5. vers
Olyan volt az Úr, mint az ellenség.
Elnyelte Izráelt, elnyelte minden palotáját,
lerombolta erődítményeit,
és megsokasította Júda leányának búját-baját.
6. vers
Földúlta sátrát, mint egy kertet,
lerombolta gyülekezési helyét.
Elfeledtette az Úr Sionnal
ünnepeit és a szombatot,
és haragja hevében megutált
királyt és papot.
7. vers
Megvetette oltárát az Úr,
megutálta szentélyét.
Ellenség kezébe adta palotáinak kőfalait,
zajongtak az Úr házában, mint ünnepnapon.
8. vers
Az Úr elhatározta,
hogy lerontja Sion leányának kőfalát;
mérőzsinórt feszített ki,
nem vonta vissza kezét a pusztítástól,
és gyászol a bástya és a kőfal,
együtt roskadoznak!
9. vers
Földbe süllyedtek kapui,
elvesztette és összetörte annak zárait.
Királya és fejedelmei a népek között vannak,
nincs többé törvény,
sőt prófétái sem nyernek kijelentést az Úrtól.
10. vers
A földön ülnek, elnémultak
Sion leányának vénei,
port szórtak a fejükre.
Zsákba öltöztek,
földre csüggesztették fejüket
Jeruzsálem hajadon leányai.
11. vers
Elsorvadt a szemem a könnyhullatástól,
bensőm háborog, földre omlik
népem leányának romlása miatt.
Mert elalélnak a kisgyermekek
és a csecsemők a város terein.
12. vers
Azt mondják anyjuknak:
Hol a kenyér meg a bor?
Elaléltak, mint a sebesültek a város terein,
kilehelték lelküket anyjuk kebelén.
13. vers
Tanúságul mit hozzak föl melletted,
mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya?
Kivel mérjelek össze, hogy megvigasztaljalak,
Sion szűz leánya?
Bizony, romlásod nagy, mint a tenger,
kicsoda gyógyít meg téged?
14. vers
Prófétáid hamis és megtévesztő
látomásokkal tévesztettek meg téged,
és nem leplezték le álnokságodat,
hogy jóra fordult volna sorsod,
hanem hamis és félrevezető látomásokról
prófétáltak neked.
15. vers
Összecsapja kezét miattad
minden arra járó,
fölszisszennek, és fejüket csóválják
Jeruzsálem leánya fölött.
Vajon ez az a város, amelyről azt mondták:
„Tökéletes szépség, az egész föld öröme”?
16. vers
Föltátotta száját ellened
minden ellenséged,
fölszisszennek, és fogukat csikorgatják.
Azt mondják: Elnyeltük őt!
Bizony ez az a nap, amelyet vártunk;
megértük, megláttuk!
17. vers
Megcselekedte az Úr, amit kigondolt,
beváltotta szavát, amelyet megmondott
és kezdettől fogva elrendelt.
Rombolt, és nem kímélt,
megvidámította rajtad az ellenséget,
fölemelte szorongatóid szarvát.
18. vers
Szívük az Úrhoz kiáltott.
Ó, Sion leányának kőfala!
Folyjon alá könnyed, mint a patak,
éjjel és nappal,
ne engedj magadnak nyugalmat,
síró szemed ne pihenjen!
19. vers
Kelj föl, jajgass éjjel,
az őrjárások kezdetén!
Öntsd ki szívedet, mint a vizet
az Úr színe előtt!
Emeld föl hozzá a kezedet
kicsinyeidnek életéért,
akik elaléltak az éhség miatt
minden utcasarkon.
20. vers
Lásd meg, Uram, és tekints arra,
akivel így cselekedtél!
Miért kellene megenniük
az asszonyoknak méhük gyümölcsét,
dédelgetett kisdedeiket?
Miért ölnék meg az Úr szentélyében
a papokat és a prófétákat?
21. vers
Az utcákon a földön fekszik
gyermek és vén,
hajadon leányaim és ifjaim
fegyver miatt hullottak el.
Öldököltél haragod napján,
mészároltál, nem kíméltél senkit.
22. vers
Egybehívtad mindenfelől,
mint valami ünnepnapra,
azokat, akiktől rettegtem,
és nem volt senki,
aki az Úr haragjának napján
elmenekült és megszabadult volna.
Ellenségem végzett azokkal,
akiket dédelgettem és fölneveltem!
Könyvek
