Pál levele a filippiekhez

1. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4


1. vers

Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, mindazoknak a szenteknek a Krisztus Jézusban, akik Filippiben vannak a püspökökkel és diakónusokkal együtt.


2. vers

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.


Imádság a gyülekezetért


3. vers

Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok,


4. vers

és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért,


5. vers

mivel az első naptól fogva mind ez ideig közösséget vállaltatok az evangéliummal.


6. vers

Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig.


7. vers

Méltó dolog így gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mint akik mind az én fogságomban, mind az evangélium védelmében és megerősíté­sében mindnyájan részestársaim vagytok a nekem adott kegyelemben.


8. vers

Mert Isten a bizonyságom, mennyire vágyakozom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetében.


9. vers

Azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek egyre jobban bővölködjék ismeretben és teljes megértésben,


10. vers

hogy megítélhessétek, hogy mi a becsesebb, és így tiszták és feddhetetlenek legyetek a Krisztus napjára,


11. vers

teljesek az igazság gyümölcsével, amelyet Jézus Krisztus terem Isten dicsőségére és magasztalására.


Pál mindenkor az evangéliumot hirdeti


12. vers

Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy amik velem történtek, inkább előmenetelére lettek az evangéliumnak,


13. vers

mert az egész testőrség előtt és mindenki más előtt is nyilvánvaló lett, hogy Krisztusért viselem a bilincseket,


14. vers

és így az Úrban való testvérek közül legtöbben fogságomban bízva, egyre nagyobb bátorsággal merik szólni Isten igéjét.


15. vers

Némelyek ugyan irigységből és versengésből is, de mások jó szándékból hirdetik Krisztust.


16. vers

Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem,


17. vers

mások pedig önérdekből, nem tiszta lélekkel hirdetik Krisztust, mert úgy vélik, hogy fogságom nyomorúságait ezzel növelik.


18. vers

De mit mondjak? Csak az számít, hogy bármi módon, akár színből, akár szívből, Krisztust hirdetik, és én ennek örülök, sőt örülni is fogok.


19. vers

Mert tudom, hogy ez nekem üdvösségemre lesz a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által,


20. vers

az én esengő várakozásom és reménységem szerint, hogy semmiben nem vallok szégyent, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben akár az életem, akár a halálom által.


21. vers

Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.


22. vers

De ha e testben való élet gyümölcsöző munkát jelent számomra, hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom.


23. vers

Mert ez a kettő szorongat: kívánok elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb,


24. vers

de miattatok szükségesebb e testben megmaradnom.


25. vers

És ebben bízva tudom, hogy megmaradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való gyarapodásotokra és örömötökre,


26. vers

hogy bőven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.


27. vers

A Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek, és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam felőletek, hogy megálltok egy lélekben, egy szívvel küzdve az evangélium hitéért,


28. vers

és hogy nem rettentek meg semmiben az ellenfelektől, ami nekik a pusztulás jele, nektek az üdvösségé, és ez Istentől van.


29. vers

Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek is érte,


30. vers

ugyanúgy tusakodva, ahogy azt nálam láttátok, és most felőlem halljátok.

Fejezetek:


Könyvek