Zsoltárok könyve
144. zsoltár
Hálaadás és könyörgés szabadulásért
1. vers
Dávidé. Áldott az Úr, az én kőváram,
aki hadakozásra tanítja kezemet,
és viadalra ujjaimat.
2. vers
Jótevőm és mentsváram,
oltalmazóm és szabadítóm.
Pajzsom ő, akihez menekülök,
ő rendeli alám népemet.
3. vers
Uram! Micsoda az ember,
hogy figyelemre méltatod,
és az ember fia, hogy gondod van rá?
4. vers
Olyan az ember, mint a lehelet:
napjai olyanok, mint az átfutó árnyék.
5. vers
Uram, hajlítsd le egedet, és szállj alá,
érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
6. vers
Lövellj villámokat, és szórd szét azokat.
Bocsásd ki nyilaidat, hadd szökelljenek.
7. vers
Nyújtsd le kezedet a magasból;
ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből,
az idegenek kezéből,
8. vers
akiknek szája hazugságot beszél,
s jobb kezük a hamisság jobbja.
9. vers
Istenem! Új éneket éneklek neked,
tízhúrú hangszerrel zengedezek neked,
10. vers
aki győzelmet adsz a királyoknak,
és megmented szolgádat,
Dávidot a gonosz kardtól.
11. vers
Ragadj ki és ments meg engem
az idegenek kezéből,
akiknek szája hazugságot beszél,
s jobb kezük a hamisság jobbja.
12. vers
Fiaink olyanok legyenek, mint a palánták,
nagyra nőjenek ifjúkorukban;
leányaink pedig olyanok legyenek,
mint a paloták faragott oszlopai.
13. vers
Legyenek tele tárházaink,
ontsák bőven a javakat.
Juhaink szaporodjanak százszorosan,
ezerszeresen a legelőinken.
14. vers
Marháink legyenek megrakodva;
se betörés, se kirohanás, se kiáltozás
ne legyen utcáinkon.
15. vers
Boldog nép az, amelynek így van a dolga;
boldog nép az, amelynek az Úr az Istene.
Könyvek
