Zsoltárok könyve

105. zsoltár


Fejezetek:


1. vers

Magasztaljátok az Urat,

hívjátok segítségül nevét,

hirdessétek tetteit a népek között!


2. vers

Énekeljetek neki, zengjetek neki,

beszéljétek el minden csodás tettét!


3. vers

Dicsőítsétek szent nevét!

Örvendezzen azoknak a szíve,

akik az Urat keresik.


4. vers

Keressétek az Urat és az ő erejét,

keressétek arcát szüntelen!


5. vers

Emlékezzetek meg csodáiról,

amelyeket cselekedett,

jeleiről és szája ítéleteiről,


6. vers

ó, Ábrahámnak, az ő szolgájának utódai,

ó, Jákóbnak, az ő választottjának fiai!


7. vers

Ő az Úr, a mi Istenünk,

az egész földre kihat ítélete.


8. vers

Megemlékezik szövetségéről mindörökké,

rendelkezéséről, amelyet ezer nemzedékig

megszabott,


9. vers

amelyet Ábrahámmal kötött,

és ahogy Izsáknak megesküdött.


10. vers

Jákób elé állította azt szabályul,

Izráel elé örök szövetségül.


11. vers

Azt mondta: Neked adom Kánaán földjét

sors szerint való örökségül.


12. vers

Akkor még csekély számban,

igen kevesen voltak, és jövevényként éltek ott.


13. vers

Egyik nemzettől a másikhoz bujdostak,

egyik országból a másik néphez.


14. vers

De senkinek sem engedte,

hogy nyomorgassa őket,

sőt királyokat is megfenyített miattuk:


15. vers

Ne érintsétek fölkentjeimet,

és prófétáimnak ne ártsatok!


16. vers

Azután éhínséget idézett elő a földön,

és eltörte a kenyér botját mindenütt.


17. vers

Elküldött előttük egy férfiút,

Józsefet, akit rabszolgának adtak el.


18. vers

A lábát béklyóba szorították,

őt magát vasra verték


19. vers

mindaddig,

amíg szava be nem teljesedett.

Az Úr beszéde igazolta őt.


20. vers

Érte küldött a király,

és szabadon engedte,

a népek uralkodója szabaddá tette.


21. vers

Úrrá tette őt a házán

és parancsolóvá minden vagyonán,


22. vers

hogy főembereit,

ha akarja, megkötöztethesse,

és véneit is bölcsességre taníthassa.


23. vers

És bement Izráel Egyiptomba,

és Jákób Hám földjén jövevény lett.


24. vers

És nagyon megszaporította népét,

és erősebbé tette elnyomóinál,


25. vers

akiknek szívét megváltoztatta,

hogy gyűlöljék népét,

és álnokul cselekedjenek szolgáival.


26. vers

Elküldte szolgáját, Mózest és Áront,

akiket kiválasztott.


27. vers

Ők jeleket vittek véghez közöttük

és csodákat Hám földjén.


28. vers

Sötétséget küldött, és elsötétült,

mégis engedetlenkedtek parancsával szemben.


29. vers

Vizeiket vérré változtatta,

és kipusztította halaikat.


30. vers

Földjük békáktól hemzsegett,

még a királyuk termeiben is.


31. vers

Szólt, és tetvek és bogarak

támadtak egész határukra.


32. vers

Jégesőt adott nekik eső gyanánt,

és földjükre lángoló tüzet.


33. vers

Elverte szőlőjüket és fügefájukat,

és széttördelte határukban a fákat.


34. vers

Szólt, és sáska támadt

és megszámlálhatatlan szöcske.


35. vers

Fölemésztettek minden növényt a földjükön,

és fölfalták szántóföldjük gyümölcsét.


36. vers

Megölt földjükön minden elsőszülöttet,

férfierejük minden zsengéjét.


37. vers

És ezüsttel és arannyal megrakva

hozta ki őket,

és nemzetségeikben nem akadt tántorgó.


38. vers

Örült Egyiptom, amikor kivonultak,

mert a tőlük való félelem szállta meg őket.


39. vers

Felhőt terített rájuk, hogy befedezze őket,

és tüzet, hogy világítson éjjel.


40. vers

Könyörögtek, és ő fürjeket hozott,

mennyei kenyérrel elégítette meg őket.


41. vers

Megnyitotta a kősziklát,

és víz zúdult ki, folyóként áradt a sivatagban.


42. vers

Mert megemlékezett szent ígéretéről,

amelyet szolgájának, Ábrahámnak tett.


43. vers

Így hozta ki népét örömmel

és választottjait vigassággal.


44. vers

Nekik adta a pogányok földjét,

és a népek fáradsággal szerzett javait örökölték,


45. vers

hogy megtartsák rendelkezéseit,

és megőrizzék törvényeit. Dicsérjétek az Urat!

Fejezetek:


Könyvek