Zsoltárok könyve

18. zsoltár


Fejezetek:


1. vers

A karmesternek: Dávidé, az Úr szolgájáé, aki azon a napon mondta el az Úrnak ennek az éneknek a szavait, amelyen az Úr megszabadította minden ellensége és Saul kezéből.


2. vers

Ezt mondta:

Szeretlek Uram, én erősségem!


3. vers

Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm,

az én Istenem, kősziklám, őbenne bízom;

az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem.


4. vers

Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó,

és megszabadulok ellenségeimtől.


5. vers

A halál kötelei vettek körül,

és az istentelenség árja rettentett engem.


6. vers

A Seol kötelei vettek körül,

és a halál csapdái fogtak meg.


7. vers

Szükségemben az Urat hívtam,

és Istenemhez kiáltottam.

Meghallotta hangomat templomából,

és kiáltásom fülébe jutott.


8. vers

Megindult, megrendült a föld,

s a hegyek alapjai inogtak,

megindultak, mert haragra gyúlt.


9. vers

Füst szállt fel az orrából,

szájából emésztő tűz; izzó parázs gerjedt benne.


10. vers

Lehajtotta az eget, és leszállt,

homály volt a lába alatt.


11. vers

Kerúbon járt,

és szelek szárnyán suhant.


12. vers

A sötétséget tette rejtekhelyévé

maga körül, mint egy sátrat;

a sötét felhőt és sűrű fellegeket.


13. vers

Az előtte lévő fényességből

előtűntek felhői

jégesővel és izzó parázzsal.


14. vers

Dörgött az Úr az egekben,

zengett a Magasságos;

jégeső hullt és izzó parázs.


15. vers

Kilőtte nyilait, és szétszórta őket,

villámokat röpített mindenfelé.


16. vers

Előtűnt a vizek medre,

és megmutatkoztak a világ alapjai

a te feddésedtől, Uram,

orrod leheletének szelétől.


17. vers

Lenyúlt a magasból, és fölvett engem,

kihúzott a nagy vizekből.


18. vers

Megszabadított erős ellenségemtől,

gyűlölőimtől, akik hatalmasabbak voltak nálam.


19. vers

Rám törtek a veszedelmem napján,

de az Úr volt a támaszom.


20. vers

Tágas helyre vitt ki engem,

kiragadott engem, mert kedvét leli bennem.


21. vers

Az Úr megfizetett nekem igazságom szerint,

kezem tisztasága szerint fizetett meg nekem.


22. vers

Mert megőriztem az Úr útjait,

és nem hagytam el gonoszul Istenemet.


23. vers

Minden ítélete előttem van,

és rendeléseit nem vetettem el magamtól.


24. vers

Feddhetetlen voltam előtte,

őrizkedtem a vétektől.


25. vers

Ezért megfizetett nekem az Úr

igazságom szerint,

kezem tisztasága szerint,

amely szeme előtt van.


26. vers

Az irgalmashoz irgalmas vagy,

a feddhetetlenhez feddhetetlen vagy.


27. vers

A tisztához tiszta vagy,

s a visszáshoz visszás vagy.


28. vers

Mert te megtartod a nyomorult népet,

és megalázod a kevély szemeket.


29. vers

Mert te gyújtod meg a mécsesemet.

Az Úr, az én Istenem

megvilágosítja sötétségemet.


30. vers

Mert általad a táboron is átfutok,

Istenemmel a kőfalon is átugrom.


31. vers

Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színtiszta.

Pajzsa ő mindazoknak, akik bíznak benne.


32. vers

Mert kicsoda Isten az Úron kívül?

És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül?


33. vers

Isten az, aki erővel övez föl engem,

és tökéletessé teszi utamat.


34. vers

Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé,

és magaslatokra állít engem.


35. vers

Ő tanítja kezemet a harcra,

karom meghajlítja az ércíjat.


36. vers

Üdvösséged pajzsát adtad nekem,

jobbod támogat, és jóvoltod fölmagasztalt engem.


37. vers

Teret adtál lépteimnek, és nem tántorog a lábam.


38. vers

Üldözöm ellenségeimet, és elérem őket,

nem térek vissza, míg meg nem semmisülnek.


39. vers

Összetöröm őket, hogy föl sem kelhetnek,

lábam elé hullanak.


40. vers

Mert te öveztél föl engem erővel a harcra,

és elém vetetted azokat, akik felkeltek ellenem.


41. vers

Megadtad, hogy ellenségeim meghátráljanak,

és elpusztíthattam gyűlölőimet.


42. vers

Kiáltoznak, de nincs szabadító,

az Úrhoz kiáltanak, de nem felel nekik.


43. vers

Apróra töröm őket, mint a szélhordta por,

és megtaposom őket, mint az utca sarát.


44. vers

Megmentettél engem a nép pártoskodásaitól,

nemzetek fejévé tettél engem.

Olyan nép szolgál nekem, amelyet nem ismertem.


45. vers

Amint meghallja fülük szavamat, engedelmeskednek,

és az idegenek is hízelegnek nekem.


46. vers

Mert eltikkadtak az idegenek,

és reszketve jönnek elő erődeikből.


47. vers

Él az Úr, és áldott az én kősziklám;

magasztaltassék hát üdvösségem Istene.


48. vers

Isten az, aki bosszút áll értem,

népeket vet alám,


49. vers

és megment ellenségeimtől.

Az ellenem felkelőkkel szemben fölmagasztal,

és megszabadít az erőszakos emberektől.


50. vers

Ezért dicsérlek téged, Uram, a nemzetek között,

és éneket zengek nevednek.


51. vers

Nagy segítséget ad királyának,

és irgalmasságot cselekszik fölkentjével,

Dáviddal és utódaival mindörökké.

Fejezetek:


Könyvek