chapter 14
Az asszonytól született ember élete rövid és vesződséggel teli.
Kinyílik, mint a virág, majd elhervad,
és eltűnik, mint az árnyék, nincs maradása.
Még az ilyenre is felnyitod a szemed,
és engem is törvényed elé állítasz?
Ki hozhat elő tisztát a tisztátalanból? Senki.
Mivel meghatároztad napjait,
ismered hónapjainak számát,
így határt szabtál neki, amelyet nem hághat át.
Vedd le róla tekinteted, hogy nyugalma legyen,
/>
és legyen annyi öröme, mint egy béresnek.
Mert a fának is van reménysége;
ha levágják, ismét kihajt,
és nem fogynak el hajtásai.
Még ha elvénül is a földben a gyökere,
és ha elhal is a porban a csonkja,
a víz nedvességétől kivirágzik,
ágakat hajt, mint a csemete.
De a férfi, ha meghal, elterül,
az ember, ha kimúlik, hová lesz?
Amint a víz elfogy a tóból,
és a patak elapad, majd kiszárad,
úgy az ember is lefekszik, és nem kel föl többet;
az egek elmúltáig sem ébred föl, nem keltik fel álmából.
Bárcsak a Seolban tartanál engem;
addig rejtegetnél, amíg elmúlik haragod.
Kiszabnád időmet, azután megemlékeznél rólam!
Ha meghal az ember, vajon életre kel-e?
Akkor nehéz szolgasorsom egész ideje alatt várnék,
amíg eljönne számomra a változás.
Szólítanál, és én felelnék neked,
kívánkoznál kezed alkotása után.
Akkor bizonnyal lépteimet is számlálgatnád,
de nem tartanád számon vétkeimet.
Gonoszságom lepecsételve, egy zsákban lenne,
és elfedeznéd bűneimet.
Még a hegy is leomlik és pusztul,
ahogy a szikla elmozdul a helyéről.
A köveket is elkoptatja a víz,
a földet pedig elsodorja az ár;
az ember reménységét is így teszed semmivé.
Míg végül is győzelmet aratsz felette, és neki mennie kell.
Elváltoztatod arcát, és úgy bocsátod el.
Ha tisztesség éri is fiait, ő nem tud róla.
Ha megszégyenülnek, nem veszi észre.
Teste csak önmaga fájdalmát érzi,
és a lelke is magáért kesereg.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42