Jób könyve

capítulo 14


Capítulos:


Az élet rövid és hiábavaló


verso 1

Az asszonytól született ember élete rövid és vesződséggel teli.


verso 2

Kinyílik, mint a virág, majd elhervad,

és eltűnik, mint az árnyék, nincs maradása.


verso 3

Még az ilyenre is felnyitod a szemed,

és engem is törvényed elé állítasz?


verso 4

Ki hozhat elő tisztát a tisztátalanból? Senki.


verso 5

Mivel meghatároztad napjait,

ismered hónapjainak számát,

így határt szabtál neki, amelyet nem hághat át.


verso 6

Vedd le róla tekinteted, hogy nyugalma legyen, />
és legyen annyi öröme, mint egy béresnek.


verso 7

Mert a fának is van reménysége;

ha levágják, ismét kihajt,

és nem fogynak el hajtásai.


verso 8

Még ha elvénül is a földben a gyökere,

és ha elhal is a porban a csonkja,


verso 9

a víz nedvességétől kivirágzik,

ágakat hajt, mint a csemete.


verso 10

De a férfi, ha meghal, elterül,

az ember, ha kimúlik, hová lesz?


verso 11

Amint a víz elfogy a tóból,

és a patak elapad, majd kiszárad,


verso 12

úgy az ember is lefekszik, és nem kel föl többet;

az egek elmúltáig sem ébred föl, nem keltik fel álmából.


verso 13

Bárcsak a Seolban tartanál engem;

addig rejtegetnél, amíg elmúlik haragod.

Kiszabnád időmet, azután megemlékeznél rólam!


verso 14

Ha meghal az ember, vajon életre kel-e?

Akkor nehéz szolgasorsom egész ideje alatt várnék,

amíg eljönne számomra a változás.


verso 15

Szólítanál, és én felelnék neked,

kívánkoznál kezed alkotása után.


verso 16

Akkor bizonnyal lépteimet is számlálgatnád,

de nem tartanád számon vétkeimet.


verso 17

Gonoszságom lepecsételve, egy zsákban lenne,

és elfedeznéd bűneimet.


verso 18

Még a hegy is leomlik és pusztul,

ahogy a szikla elmozdul a helyéről.


verso 19

A köveket is elkoptatja a víz,

a földet pedig elsodorja az ár;

az ember reménységét is így teszed semmivé.


verso 20

Míg végül is győzelmet aratsz felette, és neki mennie kell.

Elváltoztatod arcát, és úgy bocsátod el.


verso 21

Ha tisztesség éri is fiait, ő nem tud róla.

Ha megszégyenülnek, nem veszi észre.


verso 22

Teste csak önmaga fájdalmát érzi,

és a lelke is magáért kesereg.

Capítulos:


Libros