Jób könyve
capítulo 41
A leviátán is Isten nagyságát példázza
verso 1
Kifoghatod-e a leviátánt horoggal,
leszoríthatod-e a nyelvét kötéllel?
verso 2
Húzhatsz-e kötelet az orrába,
átfúrhatod-e szigonnyal az állát?
verso 3
Vajon eléd jön-e, hogy könyörögjön neked,
szól-e hozzád szelíd szavakkal?
verso 4
Vajon köt-e veled szövetséget,
hogy örökös szolgádul fogadd?
verso 5
Játszadozhatsz-e vele, mint egy madárral,
megkötözheted-e leánykáid kedvéért?
verso 6
Alkudozhatnak-e rajta a kufárok,
vagy osztozhatnak-e rajta a kalmárok?
verso 7
Teletűzdelheted-e nyársakkal a bőrét
vagy szigonnyal a fejét?
verso 8
Tedd rá a kezed, de ne feledd,
hogy a harcot többé nem ismételheted meg.
verso 9
Mert aki ezt reméli, csalódik,
már a puszta látásától is elterül.
verso 10
Nincs olyan merész ember, aki fölverné.
Ki az hát, aki szembeszállna velem?
verso 11
Ki az, aki előbb adott nekem, hogy azt visszafizessem?
Mind enyém, ami az ég alatt van!
verso 12
Nem hallgathatom el testének tagjait,
erejének nagyságát, alakjának szépségét.
verso 13
Ki nyúzhatná le bőrét,
két sor foga közé ki hatolhatna be?
verso 14
Ki nyithatná föl pofájának ajtaját?
Fogai körül rémület lakik!
verso 15
Büszkeségei a pikkelyek,
mintha szoros pecsétek tartanák össze azokat.
verso 16
Egyik szorosan a másikhoz lapul,
levegő se juthat közéjük.
verso 17
Egyik a másikhoz tapad,
egymást tartják, egymástól elszakíthatatlanok.
verso 18
Tüsszentése fényt sugároz,
szemei olyanok, mint a hajnalpír.
verso 19
Szájából lángok jönnek elő,
és tüzes szikrák pattognak ki.
verso 20
Orrlyukaiból füst lövell ki,
mint valami forró fazékból vagy üstből.
verso 21
Lehelete lángra lobbantja a parazsat,
szájából lángot lövell.
verso 22
Nyakszirtjén erő lakik,
félelemmel futnak szét előle.
verso 23
Testének alsó részei is egymáshoz illeszkednek,
szilárdak és mozdíthatatlanok.
verso 24
Szíve kemény, mint a kő,
olyan kemény, mint az alsó malomkő.
verso 25
Hogyha fölemelkedik,
a hősök is remegnek,
ijedtükben megzavarodnak.
verso 26
Ha fegyver éri is, nem áll belé,
legyen bár dárda, kopja vagy nyíl.
verso 27
Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát,
a rezet, mint a korhadt fát.
verso 28
A nyíl vesszeje nem űzi el,
a parittyakövek pozdorjává törnek rajta.
verso 29
Semmibe veszi a buzogányt is,
és kineveti a dárda suhogását.
verso 30
Hasán mintha éles cserepek lennének;
mint szeges borona, úgy hentereg az iszapban.
verso 31
Fortyogóvá teszi a mély vizet, mint a fazékban;
a tengert meg olyanná, mint a kenőcsös edény.
verso 32
Fénylő ösvényt hagy maga után,
azt hinné valaki, hogy megőszült a tenger.
verso 33
Nincs a földön hozzá hasonló,
úgy van teremtve, hogy ne rettegjen.
verso 34
Szembenéz minden hatalmassal,
ő a király minden ragadozó felett.
Libros
