Jób könyve
capítulo 16
Jób nyomorúságát panaszolja, és ártatlanságát bizonygatja
verso 2
Már sok ilyen dolgot hallottam.
Nyomorúságos vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
verso 3
Vége lesz már a légből kapott beszédeknek?
Vajon mi ingerelt fel, hogy így válaszolsz?
verso 4
Én is szólhatnék úgy, mint ti,
csak volna lelketek az én lelkem helyén!
Szavakat fonhatnék össze ellenetek;
csóválhatnám miattatok a fejem;
verso 5
szájammal erősíthetnélek titeket,
és ajkaim részvéte enyhítené fájdalmatokat.
verso 6
Ha szólnék is, nem csökkenne a keserűségem;
ha abbahagyom is, nem távozik el tőlem.
verso 7
Most már bizony fáraszt a baj engem.
Elpusztítottad egész házam népét.
verso 8
Megnyomorítottál engem: ez ellenem tanúskodik.
Fölkelt ellenem saját véznaságom is,
szemtől szemben tanúskodik ellenem.
verso 9
Haragja széttépett és üldözött engem.
Fogait csikorgatta ellenem,
ellenségként villogtatja felém tekintetét.
verso 10
Föltátották ellenem szájukat,
gyalázkodva arcul csapdostak,
és összecsődültek ellenem.
verso 11
Isten az álnokoknak adott át
és a gonoszok kezébe ejtett engem.
verso 12
Nyugalmam volt, de szétszaggatott.
Nyakon ragadott és összetört engem,
céltáblává tűzött ki magának.
verso 13
Körülvettek íjászai; felhasítja veséimet,
nem kímél engem; epémet a földre ontja.
verso 14
Rést rés után üt rajtam,
és rám rohan, mint valami harcos.
verso 15
Zsákruhát varrtam bőrömre,
és porba hajtottam fejemet.
verso 16
Arcom kivörösödött a sírástól,
szempilláimra a halál árnyéka szállt,
verso 17
noha nem tapad kezemhez erőszakosság,
és tiszta az imádságom.
verso 18
Ó, föld, ne takard el véremet,
és kiáltásom ne találjon nyughelyet!
verso 19
Még most is van bizonyságom a mennyben,
van tanúm a magasságban!
verso 20
Saját barátaim csúfolnak,
ezért Istenhez sír föl szemem,
verso 21
hogy ő ítélje meg az embernek Istennel
és az emberfiának a felebarátjával való dolgát.
verso 22
Mert a kiszabott esztendők letelnek,
és én útra kelek, és nem térek vissza.
verso 23
Lelkem elalélt,
napjaim elfogynak,
a sír vár reám.
Libros
