Jób könyve
capítulo 24
Isten gondviselése és a hitetlenek dolgai
verso 1
Ha nincsenek eltitkolt idők a Mindenhatónál,
miért nem látják meg az őt ismerők ítéletének napjait?
verso 2
Odébb tolják a határokat,
a nyájat elrabolják és legeltetik.
verso 3
Az árvák szamarát elhajtják,
és az özvegyek ökrét zálogba veszik.
verso 4
Lelökik az útról a szegényeket,
és a föld nyomorultjainak mind lapulniuk kell.
verso 5
Mint a vadszamarak a sivatagban, úgy mennek ki,
hogy munkájukkal élelmet keressenek;
a puszta ad kenyeret fiaik számára.
verso 6
A mezőn másoknak gyűjtik a takarmányt,
és a gonosznak szedik a szőlőt.
verso 7
Mezítelenül hálnak, ruha nélkül,
még a hidegben sincs takarójuk.
verso 8
A hegyi zápor áztatja őket,
és hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
verso 9
Elszakítják az emlőtől az árvát,
és zálogba veszik a szegénytől.
verso 10
Mezítelenül járnak, ruha nélkül,
és éhesen vonszolják a kévét.
verso 11
Mások kerítésein belül ütik az olajat,
és tapossák a borsajtókat, de szomjaznak.
verso 12
A városban haldoklók rimánkodnak,
megsebzettek lelke kiált,
de Isten nem törődik e méltatlansággal.
verso 13
Egyesek pártot ütöttek a világosság ellen,
nem is ismerik útjait,
és nem maradnak meg ösvényein.
verso 14
Napkeltekor fölkel a gyilkos,
hogy megölje a szegényt és a szűkölködőt,
éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
verso 15
A parázna szeme az alkonyatot lesi,
és azt mondja: „Szem ne lásson engem!”;
és arcára leplet borít.
verso 16
Sötétben törnek be a házakba;
nappal elzárkóznak,
nem is ismerik a világosságot.
verso 17
Sőt a reggel olyan nekik, mint a halál árnyéka,
mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
verso 18
Könnyen siklanak tova a víz színén,
birtokuk átkozott lesz a földön;
nem térnek rá a szőlőkbe vivő útra.
verso 19
Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét;
a Seol pedig azokat, akik vétkeztek.
verso 20
Az anyaméh is elfelejti,
férgeknek lesz csemegéje,
nem emlékeznek rá többé,
és az álnokság kitörik, mint a fa.
verso 21
Mert bántalmazta a meddőt, aki nem szült,
és az özveggyel nem tett jót.
verso 22
De Isten hosszabbítja meg erejével a hatalmas életét;
és bár felkel az, már nem bízhat életében.
verso 23
Biztonságot ad neki és támaszt,
de szeme figyeli útjait.
verso 24
Magasra emelkednek, de egy kis idő, és már nincsenek!
Alásüllyednek és elenyésznek, mint bárki más;
és levágják őket, mint a búzakalászt.
verso 25
Hát nem így van?
Ki hazudtolhatna meg engem,
és ki tehetné semmivé beszédemet?
Libros
