Jób könyve
capítulo 27
Jób ismét ártatlanságát védi
verso 1
Jób azután így folytatta beszédét:
verso 2
Él az Isten, aki igazamat megvonta,
és a Mindenható, aki keserűséggel
illette lelkemet,
verso 3
hogy mindaddig, amíg lelkem bennem van,
és Isten lehelete van az orromban,
verso 4
nem szól ajkam álnokságot,
és nyelvem nem mond csalárdságot!
verso 5
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek!
Amíg lelkemet ki nem lehelem, nem engedek ártatlanságomból.
verso 6
Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla.
Napjaim miatt nem korhol a szívem.
verso 7
Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz,
és aki ellenem támad, mint az álnok.
verso 8
Mert milyen reménysége lehet az elvetemültnek,
ha elpusztítja őt Isten, és elveszíti a lelkét?
verso 9
Meghallja-e Isten a kiáltását,
ha eljön rá a nyomorúság?
verso 10
Vajon gyönyörködhet-e a Mindenhatóban,
segítségül hívhatja-e bármikor Istent?
verso 11
Megtanítalak titeket Isten hatalmas dolgaira,
nem titkolom el azokat, amik a Mindenhatónál vannak.
verso 12
Íme, ti is mindnyájan látjátok.
Miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?
verso 13
Ez a gonosz ember osztályrésze Istentől
és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, amelyet elvesznek:
verso 14
Ha megszaporodnak is fiai, kard vár rájuk,
és magzatai kenyérrel sem lakhatnak jól.
verso 15
Maradékait dögvész miatt temetik el,
és özvegyeik meg sem siratják őket.
verso 16
Ha annyi ezüstöt halmozna is föl, mint a por,
és annyi ruhát készíttet, mint a sár:
verso 17
készíttethet ugyan, de az igazak veszik majd magukra,
az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak.
verso 18
Házát olyanná építette, mint a molyé,
olyanná, mint a csősz csinálta kunyhó.
verso 19
Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva;
de mire fölnyitja szemét, már semmije sincsen.
verso 20
Meglepi őt a félelem, mint az árvíz,
éjjel ragadja el a szélvihar.
verso 21
Felkapja őt a keleti szél, és elviszi,
elragadja őt lakóhelyéről.
verso 22
Dobálja és nem kíméli;
futva kell menekülnie keze elől.
verso 23
Összecsapják miatta tenyerüket,
és lepisszegik lakóhelyén.
Libros
