Jób könyve
24. fejezet
Isten gondviselése és a hitetlenek dolgai
1. vers
Ha nincsenek eltitkolt idők a Mindenhatónál,
miért nem látják meg az őt ismerők ítéletének napjait?
2. vers
Odébb tolják a határokat,
a nyájat elrabolják és legeltetik.
3. vers
Az árvák szamarát elhajtják,
és az özvegyek ökrét zálogba veszik.
4. vers
Lelökik az útról a szegényeket,
és a föld nyomorultjainak mind lapulniuk kell.
5. vers
Mint a vadszamarak a sivatagban, úgy mennek ki,
hogy munkájukkal élelmet keressenek;
a puszta ad kenyeret fiaik számára.
6. vers
A mezőn másoknak gyűjtik a takarmányt,
és a gonosznak szedik a szőlőt.
7. vers
Mezítelenül hálnak, ruha nélkül,
még a hidegben sincs takarójuk.
8. vers
A hegyi zápor áztatja őket,
és hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
9. vers
Elszakítják az emlőtől az árvát,
és zálogba veszik a szegénytől.
10. vers
Mezítelenül járnak, ruha nélkül,
és éhesen vonszolják a kévét.
11. vers
Mások kerítésein belül ütik az olajat,
és tapossák a borsajtókat, de szomjaznak.
12. vers
A városban haldoklók rimánkodnak,
megsebzettek lelke kiált,
de Isten nem törődik e méltatlansággal.
13. vers
Egyesek pártot ütöttek a világosság ellen,
nem is ismerik útjait,
és nem maradnak meg ösvényein.
14. vers
Napkeltekor fölkel a gyilkos,
hogy megölje a szegényt és a szűkölködőt,
éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
15. vers
A parázna szeme az alkonyatot lesi,
és azt mondja: „Szem ne lásson engem!”;
és arcára leplet borít.
16. vers
Sötétben törnek be a házakba;
nappal elzárkóznak,
nem is ismerik a világosságot.
17. vers
Sőt a reggel olyan nekik, mint a halál árnyéka,
mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
18. vers
Könnyen siklanak tova a víz színén,
birtokuk átkozott lesz a földön;
nem térnek rá a szőlőkbe vivő útra.
19. vers
Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét;
a Seol pedig azokat, akik vétkeztek.
20. vers
Az anyaméh is elfelejti,
férgeknek lesz csemegéje,
nem emlékeznek rá többé,
és az álnokság kitörik, mint a fa.
21. vers
Mert bántalmazta a meddőt, aki nem szült,
és az özveggyel nem tett jót.
22. vers
De Isten hosszabbítja meg erejével a hatalmas életét;
és bár felkel az, már nem bízhat életében.
23. vers
Biztonságot ad neki és támaszt,
de szeme figyeli útjait.
24. vers
Magasra emelkednek, de egy kis idő, és már nincsenek!
Alásüllyednek és elenyésznek, mint bárki más;
és levágják őket, mint a búzakalászt.
25. vers
Hát nem így van?
Ki hazudtolhatna meg engem,
és ki tehetné semmivé beszédemet?
Könyvek
