12. fejezet
Erre Jób így felelt:
Bizonyára ti magatok vagytok a nép,
és veletek kihal a bölcsesség!
Nekem is van annyi eszem, mint nektek,
és nem vagyok alábbvaló nálatok.
Ki ne tudna ilyesféléket?
Saját barátaim kikacagnak,
pedig Istenhez kiáltok,
és ő meghallgat engem.
Mégis kikacagják az igazat és az ártatlant!
A szerencsétlen megvetendő,
gondolja a jólétben élő;
ez vár azokra, akiknek roskadozik a lábuk.
A pusztítók sátrai nyugalomban vannak;
biztonságban élnek, akik ingerlik Istent,
és kezükben hordják istenüket.*
Kérdezd csak meg az állatokat, majd megtanítanak,
és az ég madarait, azok is megmondják neked.
Vagy beszélj a földdel, majd az is tanít téged,
és a tenger halai is elbeszélik neked.
Melyik nem tudja mindezek közül,
hogy az Úr keze tette mindezt?
Kezében van minden élőlény élete
és minden egyes ember lelke.
Hát nem a fül vizsgálja-e meg a szavakat,
és nem az íny kóstolja-e meg az ételt?
Az öregemberek bölcsek-e,
és a hosszú élettel jár-e az értelem?
Őnála van a bölcsesség és a hatalom,
övé a tanács és az értelem.
Íme, amit ő leront, az nem épül föl.
Ha bezár valakit, az ki nem jut onnan.
Ha elrekeszti a vizeket, kiszárad minden;
ha kiereszti, felforgatják a földet.
Őnála van az erő és a győzelem;
övé a tévelygő és aki tévelygésbe visz.
Tanácsadókat tévútra visz,
és bírákat tesz bolonddá.
Királyok bilincseit nyitja meg,
és övet köt a derekukra.
A papokat tévútra viszi,
és a hatalmasokat megbuktatja.
A megbízhatóktól megvonja a szót,
és a vénektől elveszi az ítélettételt.
Szégyent zúdít az előkelőkre,
és a hatalmasok övét meglazítja.
Feltárja a sötét és mélységes titkokat,
és a sűrű sötétséget is napvilágra hozza.
Nemzeteket tesz naggyá, majd elveszíti őket;
népeket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket.
Elveszi a föld népe vezetőinek az eszét,
és úttalan pusztában hagyja bujdosni őket.
Fény nélküli sötétben tapogatóznak,
és hagyja, hogy tántorogjanak, mint a részegek.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42