Jób könyve
14. fejezet
1. vers
Az asszonytól született ember élete rövid és vesződséggel teli.
2. vers
Kinyílik, mint a virág, majd elhervad,
és eltűnik, mint az árnyék, nincs maradása.
3. vers
Még az ilyenre is felnyitod a szemed,
és engem is törvényed elé állítasz?
4. vers
Ki hozhat elő tisztát a tisztátalanból? Senki.
5. vers
Mivel meghatároztad napjait,
ismered hónapjainak számát,
így határt szabtál neki, amelyet nem hághat át.
6. vers
Vedd le róla tekinteted, hogy nyugalma legyen, />
és legyen annyi öröme, mint egy béresnek.
7. vers
Mert a fának is van reménysége;
ha levágják, ismét kihajt,
és nem fogynak el hajtásai.
8. vers
Még ha elvénül is a földben a gyökere,
és ha elhal is a porban a csonkja,
9. vers
a víz nedvességétől kivirágzik,
ágakat hajt, mint a csemete.
10. vers
De a férfi, ha meghal, elterül,
az ember, ha kimúlik, hová lesz?
11. vers
Amint a víz elfogy a tóból,
és a patak elapad, majd kiszárad,
12. vers
úgy az ember is lefekszik, és nem kel föl többet;
az egek elmúltáig sem ébred föl, nem keltik fel álmából.
13. vers
Bárcsak a Seolban tartanál engem;
addig rejtegetnél, amíg elmúlik haragod.
Kiszabnád időmet, azután megemlékeznél rólam!
14. vers
Ha meghal az ember, vajon életre kel-e?
Akkor nehéz szolgasorsom egész ideje alatt várnék,
amíg eljönne számomra a változás.
15. vers
Szólítanál, és én felelnék neked,
kívánkoznál kezed alkotása után.
16. vers
Akkor bizonnyal lépteimet is számlálgatnád,
de nem tartanád számon vétkeimet.
17. vers
Gonoszságom lepecsételve, egy zsákban lenne,
és elfedeznéd bűneimet.
18. vers
Még a hegy is leomlik és pusztul,
ahogy a szikla elmozdul a helyéről.
19. vers
A köveket is elkoptatja a víz,
a földet pedig elsodorja az ár;
az ember reménységét is így teszed semmivé.
20. vers
Míg végül is győzelmet aratsz felette, és neki mennie kell.
Elváltoztatod arcát, és úgy bocsátod el.
21. vers
Ha tisztesség éri is fiait, ő nem tud róla.
Ha megszégyenülnek, nem veszi észre.
22. vers
Teste csak önmaga fájdalmát érzi,
és a lelke is magáért kesereg.
Könyvek
