Psalm 107
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó,
mert kegyelme örökkévaló!
Ezt mondják az Úr megváltottai,
akiket megváltott a szorongató kezéből
és összegyűjtött különböző országokból,
kelet és nyugat felől, északról és délről.
Bujdostak a pusztában, a sivatagban,
nem találtak utat lakott város felé.
Éhesek és szomjasak voltak,
lelkük is elepedt bennük.
De az Úrhoz kiáltottak szorultságukban,
és megmentette őket nyomorúságukból.
Egyenes útra vezette őket,
hogy lakott városba juthassanak.
Adjanak hálát az Úrnak kegyelméért
és az emberek fiaival tett csodáiért.
Mert megelégítette a szomjazó lelket,
és betöltötte javaival az éhező lelket.
Azoknak, akik sötétségben
és a halál árnyékában ültek,
nyomorúságban és vasra verve,
mert ellenszegültek Isten beszédének,
és megvetették a Felséges tanácsát,
megalázta szívüket nyomorúsággal:
elestek, és nem volt segítségük.
De az Úrhoz kiáltottak szorultságukban,
és kiszabadította őket nyomorúságukból.
Kihozta őket a sötétségből
és a halál árnyékából,
köteleiket pedig elszaggatta.
Adjanak hálát az Úrnak kegyelméért
és az emberek fiaival tett csodáiért,
mert betörte az érckapukat,
és letörte a vaszárakat!
A balgák gonosz útjukért
és hamisságukért estek nyomorúságba.
Minden ételt megutált a lelkük,
és már a halál kapujához közeledtek.
De az Úrhoz kiáltottak szorultságukban,
és ő kiszabadította őket nyomorúságukból.
Elküldte szavát, és meggyógyította őket,
kimentette őket sírjukból.
Adjanak hálát az Úrnak kegyelméért
és az emberek fiaival tett csodáiért!
Áldozzanak hálaadó áldozatokat,
és ujjongva hirdessék cselekedeteit!
Akik hajókon a tengerre szálltak,
és a nagy vizeken kereskedtek,
látták az Úr dolgait
és csodáit a mélységekben.
Szólt ugyanis, és szélvész támadt,
amely felkorbácsolta a hullámokat.
Az égig emelkedtek, a mélybe süllyedtek;
lelkük elcsüggedt az ínségben.
Szédültek és tántorogtak, mint a részegek,
minden bölcsességük semmivé lett.
De az Úrhoz kiáltottak szorultságukban,
és kiszabadította őket nyomorúságukból.
Lecsillapította a szélvészt,
és elcsöndesedtek a hullámok.
Örültek, amikor lecsillapodtak;
és ő a kívánt kikötőbe vezette őket.
Adjanak hálát az Úrnak kegyelméért
és az emberek fiaival tett csodáiért!
Magasztalják őt a nép gyülekezetében
és dicsérjék a vének gyűlésében!
Folyókat tett pusztává
és vízforrásokat szárazzá,
gyümölcstermő földet meddővé
a rajta lakó nép gonoszsága miatt.
A pusztaságot bővizű tavakká tette,
a kiaszott földet vízforrásokká.
Éhezőket telepített oda,
hogy városokat alapítsanak lakóhelyül.
Mezőket vetettek be, és szőlőt ültettek,
hogy termést és gyümölcsöt hozzon.
Megáldotta őket, és igen megszaporodtak,
jószágaik száma sem apadt meg.
De azután megfogyatkoztak,
és meggörnyedtek
ínség, nyomorúság és keserűség miatt,
amikor gyalázatot zúdított a fejedelmekre,
hogy tévelyegjenek az úttalan pusztaságban.
De fölemelte az ínségből a nyomorultakat,
és hasonlóvá tette nemzetségüket a juhnyájhoz.
Látják ezt az igazak, és örvendeznek,
és a gonoszok befogják a szájukat.
Aki bölcs, tartsa eszében ezeket,
és gondolja meg az Úr kegyelmességét!
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150