Zsoltárok könyve

Psalm 106


Chapters:


verse #1

Dicsérjétek az Urat!

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó;

mert kegyelme örökkévaló!


verse #2

Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit,

és ki hirdethetné minden dicséretét?


verse #3

Boldog, aki megtartja a törvényt,

és igazat cselekszik minden időben.


verse #4

Emlékezzél rám, Uram,

népedhez való jóságod szerint.

Látogass meg minket szabadításoddal!


verse #5

Hadd láthassam választottaidhoz való jóvoltodat,

és hadd örvendezhessem néped örömének,

dicsérhesselek örökségeddel!


verse #6

Vétkeztünk atyáinkkal együtt,

bűnt, gonoszságot cselekedtünk.


verse #7

Atyáink Egyiptomban

nem értették meg csodáidat,

nem emlékeztek meg kegyelmed nagyságáról,

hanem dacosak voltak a tengernél,

a Vörös-tengernél.


verse #8

De az Úr megsegítette őket az ő nevéért,

hogy megismertesse velük erejét.


verse #9

Megdorgálta a Vörös-tengert,

és az kiszáradt,

és úgy vitte át őket a mélységeken,

mint egy síkságon.


verse #10

Kiszabadította őket gyűlölőik kezéből,

kimentette őket az ellenség kezéből.


verse #11

Szorongatóikat víz borította el,

egy sem maradt meg közülük.


verse #12

Akkor hittek beszédeinek,

és énekelték dicséretét.


verse #13

De hamar elfelejtették cselekedeteit,

és nem igényelték tanácsát.


verse #14

Vágyaik epesztették őket a pusztában,

és próbára tették Istent a sivatagban.


verse #15

Megadta nekik, amit kívántak,

de csömört támasztott lelkükben.


verse #16

És irigykedni kezdtek Mózesre a táborban

és Áronra, az Úr szentjére.


verse #17

Megnyílt a föld, és elnyelte Dátánt,

és befedte Abirám seregét.


verse #18

Tűz gyulladt seregükben,

láng égette el a gonoszokat.


verse #19

Borjút készítettek a Hóreb alatt,

és hajlongtak az öntött bálvány előtt.


verse #20

Fölcserélték dicsőségét az ökör képével,

amely füvet eszik.


verse #21

Elfeledkeztek szabadító Istenükről,

aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban,


verse #22

csodákat Hám országában,

félelmetes dolgokat a Vörös-tenger mellett.


verse #23

Azt gondolta, hogy kipusztítja őket,

de választottja, Mózes elébe állt a hasadékba,

hogy elfordítsa haragját, és el ne veszítse őket.


verse #24

Becsmérelték a kívánatos földet,

nem hittek ígéretének.


verse #25

Morgolódtak sátraikban,

és nem hallgattak az Úr szavára.


verse #26

Ezért rájuk emelte kezét,

hogy lesújtson rájuk a pusztában,


verse #27

és hogy a népek közé dobja utódaikat,

és szétszórja őket országaikban.


verse #28

Majd csatlakoztak a Baal-Peórhoz,

és ettek a holtaknak fölajánlott áldozatokból.


verse #29

Fölingerelték cselekedeteikkel az Urat,

ezért csapás zúdult rájuk.


verse #30

Ekkor felállt Fineás, és ítélkezett,

a csapásnak pedig vége lett.


verse #31

Ez igazságul tulajdoníttatott neki

nemzedékről nemzedékre mindörökké.


verse #32

Meríbá vizeinél is megharagították,

és Mózesnek is baja támadt miattuk,


verse #33

mert megkeserítették lelkét,

és meggondolatlanul szólt ajkával.


verse #34

Nem irtották ki a népeket sem,

ahogy az Úr utasította őket.


verse #35

Sőt összeelegyedtek a népekkel,

és eltanulták cselekedeteiket.


verse #36

Bálványaikat tisztelték,

és azok csapdává lettek számukra.


verse #37

Föláldozták fiaikat és leányaikat

a démonoknak.


verse #38

Ártatlan vért ontottak:

fiaik és leányaik vérét,

akiket Kánaán bálványainak áldoztak,

és a vérontással megszentségtelenítették a földet.


verse #39

Tisztátalanokká lettek cselekedeteikben

és paráznákká tetteikben.


verse #40

Ezért haragra gyúlt az Úr népe ellen,

és megutálta örökségét.


verse #41

Odaadta őket a népek kezébe,

és gyűlölőik uralkodtak rajtuk.


verse #42

Sanyargatták őket ellenségeik,

és hatalmuk alatt görnyedtek.


verse #43

Gyakorta megmentette őket,

de ők ellenszegültek konokságukkal,

és még mélyebbre merültek bűneikbe.


verse #44

De rájuk tekintett a nyomorúságban,

meghallgatta rimánkodásukat.


verse #45

Megemlékezett a velük kötött szövetségről,

és nagy kegyelme szerint megszánta őket.


verse #46

Könyörületességre indította irántuk

mindazokat, akik fogságba vitték őket.


verse #47

Segíts meg minket, Urunk, Istenünk,

és gyűjts össze minket a népek közül,

hogy hálát adjunk szent nevednek,

és dicsérjük dicsőségedet!


verse #48

Áldott legyen az Úr, Izráel Istene

örökkön örökké, és az egész nép mondja:

Ámen. Dicsérjétek az Urat!

Chapters:


Books