chapter 6
Erre ezt mondta Jób:
„Bárcsak megmérnék minden szenvedésemet,
és vele együtt szerencsétlenségemet is mérlegre tennék!
Mert most a tengerek homokjánál is súlyosabb.
Ezért van, hogy a szavaim féktelenek.
Mert a Mindenható nyilai szúrtak át engem,
azoknak mérgét issza szellemem,
Isten rettentései sorakoznak ellenem.
Ordít-e a vadszamár a fű mellett,
vagy bőg-e a bika a takarmánynál?
Megeszik-e só nélkül az íztelen ételt,
vagy van-e íze a mályva nedvének?
Semmi ilyet nem akarok érinteni.
Olyanok ezek, mint a fertőzött étel.
Ó, bárcsak teljesedne kérésem,
és megadná Isten, amire vágyom!
Bárcsak kész lenne Isten összezúzni engem,
kinyújtaná kezét, és végezne velem!
Már ez is megvigasztalna.
Csillapíthatatlan fájdalmam ellenére ugrálnék örömömben,
mert nem tagadtam meg a szent Isten szavait.
Van erőm arra, hogy várakozzak?
Vár még bármi jó is rám, hogy tovább éljek?
Hát olyan erős vagyok, mint egy szikla?
Vagy rézből van a testem?
Van valami módja, hogy segítsek magamon?
Hiszen mindent megvontak tőlem, amivel fenn tudnám tartani magam.
Aki nem akarja odaadóan szeretni az embertársát,
a Mindenhatót sem fogja már mélységesen tisztelni.
Becsaptak a saját testvéreim, mint a téli patak,
mint a téli patakok, melyek kiszáradnak.
Sötétek a jégtől,
bennük rejtőzik az olvadó hó.
De ha eljön az ideje, víztelenné válnak, és eltűnnek,
a hőségben kiszáradnak.
Irányt váltanak,
a pusztába folynak, és eltűnnek.
Téma karavánjai keresik őket,
a Sábából való utazók várakoznak rájuk.
Szégyent vallanak, mert bizalmuk alaptalan volt,
odamennek, de csak csalódnak.
Mert ilyenné lettetek nekem.
Látjátok, milyen rettenetes szerencsétlenség ért, és féltek.
Hát kértem én tőletek valamit?
Kértem, hogy adjatok értem ajándékot a vagyonotokból?
Kértem én, hogy mentsetek meg az ellenség kezéből,
vagy hogy szabadítsatok meg az elnyomóktól?
Oktassatok engem, és én hallgatok.
Segítsetek megértenem, milyen hibát követtem el.
Az őszinte szavak nem fájnak!
De mi haszna a feddéseteknek?
Abban mesterkedtek, hogy kiigazítsátok a szavaimat?
Egy kétségbeesett ember szavait, melyeket elfúj a szél?
Ti még az árvára is sorsot vetnétek,
és még a barátotokat is eladnátok!
Most pedig forduljatok felém, és nézzetek rám,
mert nem fogok a szemetekbe hazudni.
Kérlek, gondoljátok át újra, és ne ítéljetek el!
Igen, gondoljátok át újra, mert még mindig igazságos vagyok.
Vajon igazságtalanságot szól a nyelvem?
Vagy nem érzékeli az ínyem, hogy valami rossz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42