⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

Jób

chapter 1


Chapters:


verse #1

Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Ez az ember feddhetetlen, becsületes és istenfélő volt, és kerülte a rosszat.


verse #2

Hét fia és három lánya született.


verse #3

Volt 7000 juha, 3000 tevéje, 1000 marhája és 500 szamara, valamint nagyon sok szolgája, úgyhogy mindenkinél nagyobb volt Keleten.


verse #4

A fiainak az volt a szokásuk, hogy vendégségbe hívták egymást a házukba, amikor rájuk került a sor. Meghívták a három lánytestvérüket is, hogy együtt egyenek és igyanak.


verse #5

Miután mindegyikük vendégül látta a többieket, Jób mindig elhívta őket magához, hogy megszentelje őket. Korán reggel fölkelt, és égőáldozatokat mutatott be mindegyikükért, Jób ugyanis ezt mondta: „Talán vétkeztek a fiaim, és átkozták Istent a szívükben.” Ez volt Jób szokása.


verse #6

Aztán elérkezett az a nap, amikor az igaz Isten fiai eljöttek, hogy megjelenjenek Jehova előtt. Sátán is eljött.


verse #7

Jehova ekkor ezt kérdezte Sátántól: „Honnan jössz?” Sátán így válaszolt Jehovának: „Keresztül-kasul bejártam a földet.”


verse #8

Jehova erre így szólt Sátánhoz: „Felfigyeltél Jóbra, az én szolgámra? Nincs hozzá hasonló a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, istenfélő, és kerüli a rosszat.”


verse #9

Sátán így válaszolt Jehovának: „Vajon ok nélkül istenfélő Jób?


verse #10

Hiszen sövényt emeltél köréje, a háza köré és mindene köré, amije csak van, hogy megvédd! Keze munkáját megáldottad, és nagyon sok állata lett a földön.


verse #11

De nyújtsd csak ki a kezed, és sújts le mindenére, és biztos, hogy szemtől szembe meg fog átkozni téged.”


verse #12

Jehova erre így szólt Sátánhoz: „Mindene a kezedben van. Magára Jóbra azonban nem emelhetsz kezet!” Sátán ezután elment Jehova színe elől.


verse #13

Aznap, amikor Jób fiai és lányai ettek és borozgattak a legidősebb fiútestvérük házában,


verse #14

jött egy ember Jóbhoz, és a következő hírt hozta: „A marhák éppen szántottak, és a szamarak ott legeltek mellettük,


verse #15

amikor a sabeusok rajtuk ütöttek, és elvitték őket, a szolgákat pedig megölték karddal! Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”


verse #16

Még beszélt, amikor jött egy másik ember, és így szólt: „Isten tüze csapott le az égből, és tűzvész pusztított a juhok és a szolgák között, és megemésztette őket! Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”


verse #17

Még beszélt, amikor jött egy másik ember, és ezt mondta: „A káldeusok három csapatot alkottak, megrohanták és elvitték a tevéket, a szolgákat pedig megölték karddal! Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”


verse #18

Még beszélt, amikor megint jött valaki, és ezt mondta: „A fiaid és a lányaid épp ettek és borozgattak a legidősebb fiútestvérük házában,


verse #19

amikor hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, és lecsapott a ház négy sarkára, úgyhogy az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak! Csak én tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.”


verse #20

Jób ekkor fölkelt, megszaggatta a ruháját, leborotválta a haját, a földre borult,


verse #21

és ezt mondta:

„Meztelenül jöttem ki anyám méhéből,
és meztelenül térek vissza.
Jehova adta, Jehova vette el.
Áldott legyen ezután is Jehova neve!”


verse #22

Annak ellenére, hogy mi mindent élt át, Jób nem vétkezett, és semmi rosszal sem vádolta Istent.

Chapters:


Books