chapter 1
Pál, aki Isten akaratából Krisztus Jézus apostola lett, és Timóteusz testvérünk
a Krisztussal egységben levő szenteknek és hű testvéreknek Kolosszéban:
Ki nem érdemelt kedvesség és béke legyen veletek Istentől, a mi Atyánktól!
Mindig hálát adunk Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk Atyjának, amikor imádkozunk értetek,
mivel hallottunk arról, hogy hisztek Krisztus Jézusban, és szeretitek az összes szentet
a reménység miatt, amely fenn van tartva számotokra az égben. Erről a reménységről hallottatok korábban a jó hír igazságának üzenete által,
amely eljutott hozzátok. A jó hír gyümölcsöt terem és terjed az egész világon. Ugyanez történik közöttetek is, attól a naptól fogva, hogy hallottátok és pontosan megismertétek Isten ki nem érdemelt kedvességét olyannak, amilyen valójában.
Ez az, amit Epafrásztól, szeretett rabszolgatársunktól tanultatok, aki Krisztus hű szolgája, és helyettünk segít nektek.
Ő beszélt nekünk a szeretetetekről is, melyet Isten szelleme segítségével fejlesztettetek ki.
Ezért is van, hogy attól a naptól fogva, hogy hallottunk erről, nem szűnünk meg imádkozni értetek, és kérni, hogy pontosan és jól ismerjétek meg az akaratát, és legyen bennetek igazi bölcsesség és szellem adta értelem.
Így Jehovához méltón tudtok viselkedni, hogy teljesen a kedvére legyetek, miközben a jótetteiteknek továbbra is jó eredményei lesznek, és egyre pontosabb ismeretetek lesz Istenről.
Isten dicsőséges ereje adja meg nektek a szükséges erőt, hogy mindenben türelmesen és örömmel ki tudjatok tartani,
miközben hálát adtok az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy azt az örökséget kapjátok, mint a szentek, akik a világosságban vannak.
Megszabadított bennünket a sötétség hatalmából, és átvitt minket szeretett Fiának a királyságába,
akinek köszönhetően megszabadulunk a váltság által, vagyis megbocsátják a bűneinket.
Ő pontosan olyan, mint a láthatatlan Isten, és ő az egész teremtés elsőszülöttje,
mert általa lett megteremtve minden más az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, legyenek azok trónok vagy uralmak vagy kormányzatok vagy hatalmak. Minden más őáltala és őérte lett megteremtve.
Ezenkívül ő már minden más előtt létezett, általa lett létrehozva minden más,
és ő a feje a testnek, a gyülekezetnek. Ő a kezdet, a halottak közül az elsőszülött, hogy ő legyen mindenben az első.
Mert Isten jónak látta, hogy a Fia mindenben teljes legyen,
és általa békéltessen meg magával minden mást, akár a földön levőket, akár az égben levőket. Ez az ő kínoszlopon kiontott vére által lehetséges.
Igen, titeket, akik egykor Isten ellenségei voltatok, és eltávolodtatok tőle, mert az eszetek gonosz tetteken járt,
most megbékéltetett magával a Fia teste által, a halála révén, hogy szentül, beszennyezetlenül és vádtól mentesen állítson benneteket maga elé.
Természetesen mindez csak akkor lehetséges, ha megmaradtok a hitben, szilárdan álltok az alapon, és rendíthetetlenek vagytok, nem sodródva el annak a jó hírnek a reménységétől, melyet hallottatok, és mely az ég alatt levő egész teremtésben hirdetve lett. Ennek a jó hírnek lettem én, Pál, a szolgája.
Most örülök, hogy szenvedek értetek, és olyan nyomorúságokon megyek keresztül, mint Krisztus, de még nem éltem át a testemben minden szenvedést Krisztus testéért, vagyis a gyülekezetért.
Ennek a gyülekezetnek lettem a szolgája, hiszen Isten rám ruházta ezt a felelősséget a ti érdeketekben, hogy teljes mértékben hirdessem Isten szavát,
a szent titkot, amely el volt rejtve az elmúlt világrendszerektől és nemzedékektől fogva. De most nyilvánvaló lett az ő szentjeinek,
akikkel Isten meg akarta ismertetni a nemzetek között, hogy mi e szent titok dicsőséges gazdagsága. Ez a titok Krisztus veletek egységben, az a remény, hogy vele együtt dicsőségben részesültök.
Ő az, akit ismertté teszünk, figyelmeztetve és tanítva minden embert igazi bölcsességgel, hogy mindenkit Krisztus érett tanítványaként mutathassunk be Istennek.
Ezért hát keményen dolgozom, küzdök az erejének köszönhetően, amely erőteljesen működik bennem.