⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

Apostolok cselekedetei

chapter 1


Chapters:


verse #1

Az első beszámolót, ó, Teofilusz, arról írtam, hogy mi mindent tett és tanított Jézus


verse #2

addig a napig, amelyen felvitetett, miután a szent szellem által utasításokat adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.


verse #3

Miután szenvedett, sok cáfolhatatlan bizonyíték által tette egyértelművé nekik, hogy él. 40 napon át látták őt, és ő Isten királyságáról beszélt.


verse #4

Amikor együtt volt velük, erre utasította őket: „Ne menjetek el Jeruzsálemből, hanem kitartóan várjátok, hogy beteljesedjen, amit az Atya megígért, amiről hallottatok tőlem.


verse #5

Mert János ugyan vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva szent szellemmel lesztek megkeresztelve.”


verse #6

Mikor aztán ismét egybegyűltek, megkérdezték őt: „Uram, mostanában állítod helyre Izraelnek a királyságot?”


verse #7

Ő ezt mondta nekik: „Nem szükséges tudnotok azokról az időkről vagy időszakokról, amelyekről csak az Atyának van hatalma dönteni.


verse #8

De erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában és a föld legtávolabbi részéig.”


verse #9

Miután ezeket mondta, Isten a szemük láttára felemelte Jézust, és egy felhő takarta el őt a szemük elől.


verse #10

És amint szemüket az égre szegezték, miközben távozott, egyszeriben csak ott állt mellettük két férfi fehér ruhában,


verse #11

és így szóltak: „Galileai férfiak, miért álltok itt az égre nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek az égbe, ugyanúgy fog eljönni, ahogy az égbe menni láttátok.”


verse #12

Akkor az Olajfák hegyéről – mely közel van Jeruzsálemhez, csupán egy sabbatnapi útra – visszatértek Jeruzsálembe.


verse #13

Mikor megérkeztek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt. Ott volt Péter, csakúgy, mint János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, aki Alfeus fia, Simon, a buzgó, és Júdás, aki Jakab fia.


verse #14

Ezek mindannyian egy célból gyűltek össze, és rendületlenül imádkoztak néhány asszonnyal, Jézus testvéreivel és az anyjával, Máriával együtt.


verse #15

Azokban a napokban pedig felállt Péter a testvérek között (összesen mintegy 120 fő volt ott), és így szólt:


verse #16

„Férfiak, testvérek, be kellett teljesednie az írásnak, amelyet a szent szellem Dávid által jövendölt Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik letartóztatták Jézust.


verse #17

Mert közénk tartozott, és ki lett választva, hogy részt vegyen ebben a szolgálatban.


verse #18

(Ez az ember pedig földet vett az igazságtalanul szerzett béréből, és fejjel lefelé zuhanva a teste széthasadt, és minden belső része kiomlott.


verse #19

Ez tudomására jutott Jeruzsálem minden lakosának, úgyhogy elnevezték azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek.)


verse #20

Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: »Lakóhelye legyen pusztává, és ne legyen lakója«, és »felvigyázói tisztségét más vegye át«.


verse #21

Ezért azok közül a férfiak közül válasszunk ki valakit, akik mindig velünk tartottak, amikor az Úr Jézus közöttünk tevékenykedett,


verse #22

attól kezdve, hogy János megkeresztelte, addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk. Hozzánk hasonlóan olyan valaki legyen, aki szemtanúja volt Jézus feltámadásának.”


verse #23

Így hát javasoltak kettőt: Józsefet, akit Barsabásnak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, meg Mátyást.


verse #24

Majd így imádkoztak: „Te, ó, Jehova, aki mindenkinek a szívét ismered, jelöld meg, e kettő közül melyiket választottad,


verse #25

hogy átvegye azt a szolgálatot és apostolságot, amelyet Júdás elhagyott, hogy elmenjen a maga útjára.”


verse #26

Sorsot vetettek hát rájuk, és a sors Mátyásra esett; és a 11 apostolhoz tartozónak tekintették.

Chapters:


Books