chapter 27
Mikor aztán eldöntötték, hogy elhajózunk Itáliába, átadták Pált és némely más rabot egy Júliusz nevű katonatisztnek, aki az Augusztusz-csapathoz tartozott.
Felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékén fekvő kikötőkbe készült behajózni, és elindultunk. Velünk volt a Tesszalonikából való makedón Arisztárkusz is.
Másnap kikötöttünk Szidónban, és Júliusz kedvesen bánt Pállal. Megengedte neki, hogy elmenjen a barátaihoz, és élvezze a gondoskodásukat.
Ott tengerre szállva, Ciprushoz közel hajóztunk el, ahol védve voltunk az ellenszéltől.
Majd a nyílt tengeren hajóztunk át Cilicia és Pamfília mentén, és kikötöttünk a líciai Mirában.
A katonatiszt pedig talált ott egy Itáliába tartó alexandriai hajót, és felszállított rá minket.
Majd miután elég sok napig lassan haladtunk, nagy nehezen eljutottunk Kniduszig. De mivel a szél miatt nem tudtunk előrehaladni, Krétához közel, Szalmónénál hajóztunk el, ahol védve voltunk a széltől.
Nehezen haladva a part mentén egy Szép kikötőnek nevezett helyre értünk, amelyhez közel volt Lázea városa.
Minthogy hosszabb idő telt el, és a hajózás már kockázatos volt, mivel már az engesztelés napi böjt is elmúlt, Pál ezt javasolta
nekik: „Férfiak, látom, hogy ez az utazás kárral és nagy veszteséggel fog járni nemcsak a rakományra és a hajóra nézve, hanem az életünkre nézve is.”
A katonatiszt azonban inkább a kapitányra és a hajótulajdonosra hallgatott, semmint Pálra.
Mivel pedig a kikötő alkalmatlan volt a telelésre, a többség azt tanácsolta, hogy hajózzanak el onnan, hátha valahogyan eljutnak Főnixbe – Kréta egyik kikötőjébe, amely északkelet felé és délkelet felé nyílik –, hogy ott teleljenek.
Amikor a déli szél gyengén fújt, azt gondolták, hogy elérték az úti céljukat, és felszedve a horgonyt, a parthoz közel kezdtek hajózni Kréta mellett.
Nemsokára azonban lecsapott oda az Eurakvilónak nevezett viharos szél.
Mivel a hajót heves erővel elragadta, és az nem volt képes a széllel szemben haladni, feladtuk és elsodródtunk.
Egy Kaudának nevezett kis sziget mellett mentünk el, mely megvédett minket a széltől, ámde a hajófarnál levő mentőcsónakot alig tudtuk megmenteni.
Miután mégiscsak felhúzták, segédeszközöket kezdtek használni, hogy alulról átkötözzék a hajót; és mivel féltek, hogy a Szirtisznél zátonyra futnak, leengedték a kötélzetet, és úgy sodródtak tovább.
Mivel hevesen dobált minket a vihar, ezért a következő napon könnyíteni kezdtek a hajón.
A harmadik napon pedig a hajó felszerelését dobálták ki a saját kezükkel.
Mivel sem a nap, sem a csillagok nem tűntek fel jó néhány napon át, és heves vihar tombolt körülöttünk, végül a megmenekülésünknek minden reménye szertefoszlott.
Mikor már hosszú ideje nem ettek, Pál felállt közöttük, és így szólt: „Férfiak, mindenképpen meg kellett volna fogadnotok a tanácsomat, és nem kellett volna tengerre szállnotok Krétán, és elszenvednetek ezt a kárt és veszteséget.
Most mégis arra ösztönözlek titeket, hogy legyetek bátrak, mert senki sem fog odaveszni közületek, csak a hajó.
Ma éjjel ott állt mellettem annak az Istennek egy angyala, akié vagyok, és akinek szent szolgálatot végzek,
és ezt mondta: »Ne félj, Pál! A császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled hajóznak.«
Legyetek hát bátrak, férfiak, mert hiszek Istennek, hogy pontosan úgy lesz, ahogy az angyal megmondta nekem.
Egy szigetre kell majd kivetődnünk.”
Mikor aztán leszállt a 14. éjszaka, és ide-oda hányódtunk az Adriai-tengeren, éjfélkor a tengerészek gyanítani kezdték, hogy valami szárazföldhöz közelednek.
Megmérték a mélységet, és 20 ölnek találták. Így hát kicsit továbbmentek, ismét megmérték, és 15 ölnek találták.
Mivel féltek, hogy esetleg sziklazátonyra futunk, kivetettek négy horgonyt a hajófarból, és alig várták, hogy nappal legyen.
Mikor azonban a tengerészek megpróbáltak elszökni a hajóról, és leengedték a mentőcsónakot a tengerre, azt színlelve, hogy horgonyokat szándékoznak leereszteni a hajó orrából,
Pál ezt mondta a katonatisztnek és a katonáknak: „Ha ezek nem maradnak a hajón, nem menekülhettek meg.”
Akkor a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták azt leesni.
A hajnal közeledtével Pál bátorítani kezdett mindenkit, hogy egyenek valamit, és ezt mondta: „Már 14. napja várakoztok nyugtalanul, és nem ettetek semmit.
Arra bátorítalak tehát benneteket, hogy a saját érdeketekben egyetek valamit, mert egyetlen hajszála sem vész el egyikőtöknek sem.”
Miután ezt mondta, vett egy kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk előtt, megtörte, és elkezdett enni.
Erre mindannyian felbátorodtak, és ők is enni kezdtek.
Összesen 276-an voltunk a hajón.
Amikor jóllaktak, könnyítettek a hajón, a fedélzetről a tengerbe dobva a búzát.
Mikor nappal lett, nem tudták felismerni a szárazföldet, de észrevettek egy öblöt, melynek lapos partja volt, és elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót.
Levágták hát a horgonyokat, és hagyták, hogy azok a tengerbe essenek. Egyúttal pedig a kormánylapátok köteleit is eloldozták, és miután a szélnek feszítve felvonták az elővitorlát, a part felé tartottak.
Amikor egy zátonyos helyre jutottak, ráfuttatták a hajót. A hajó orra fennakadt, és mozdíthatatlan maradt, a farát azonban iszonyatos erővel kezdték darabokra törni a hullámok.
Ekkor a katonák úgy döntöttek, hogy megölik a rabokat, hogy senki se tudjon elúszni és megszökni.
A katonatiszt azonban meg akarta menteni Pált, ezért visszatartotta őket szándékuktól. Megparancsolta, hogy akik tudnak úszni, ugorjanak a tengerbe, és először ők menjenek a szárazföldre,
majd a többiek is tegyék ugyanezt, ki deszkapallókon, ki a hajó darabjain. Így mindannyian biztonságban elérték a szárazföldet.
The software aims to connect everyone with the text of the Bible on a quickly accessible, customisable interface.
The name refers to both connectivity and speed…
“Let every man be swift to hear, slow to speak, and slow to anger!”
With love, Tom Károly