⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

Apostolok cselekedetei

chapter 10


Chapters:


verse #1

Volt pedig Cezáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai egység katonatisztje.


verse #2

Istenfélő ember volt, aki az egész háznépével együtt imádta Istent, sok adományt adott a népnek, és folyton könyörgött Istenhez.


verse #3

A nap kilencedik órája körül világosan látta látomásban, hogy Isten egyik angyala bejön hozzá, és ezt mondja: „Kornéliusz!”


verse #4

Kornéliusz rámeredt, és rémülten ezt kérdezte: „Mi az, Uram?” Az ezt mondta neki: „Isten meghallgatta az imáidat, és nem kerülték el a figyelmét adományaid.


verse #5

Most tehát küldjél férfiakat Joppéba, és hívass egy Simon nevű férfit, akit Péternek is hívnak.


verse #6

Ő Simonnál, a tímárnál szállt meg, akinek a tenger mellett van háza.”


verse #7

Alig ment el az angyal, aki beszélt vele, Kornéliusz máris szólított kettőt a szolgái közül, és egy istenfélő katonát azok közül, akik a szolgálatában álltak.


verse #8

Mindent elmondott nekik, és elküldte őket Joppéba.


verse #9

Másnap, míg ők úton voltak, és közeledtek a városhoz, Péter a hatodik óra körül felment a háztetőre imádkozni.


verse #10

De nagyon megéhezett, és enni kívánt. Amíg készítettek valamit, Péter önkívületbe esett,


verse #11

és látta, hogy megnyílik az ég, és leszáll egy nagy lenvászon lepedőhöz hasonló valami, amelyet a négy sarkánál fogva eresztenek le a földre.


verse #12

Mindenféle földi négylábú állat és hüllő meg égi madár volt benne.


verse #13

Aztán egy hang szólt hozzá: „Kelj fel, Péter, vágd le, és egyél!”


verse #14

Péter azonban ezt mondta: „Semmiképpen, Uram, mert soha nem ettem semmi beszennyezettet és tisztátalant.”


verse #15

A hang pedig ismét szólt hozzá, másodszor is: „Amit Isten megtisztított, azt te ne hívd többé beszennyezettnek.”


verse #16

Ez harmadszor is megtörtént, majd amit Péter látott, azonnal felemelkedett az égbe.


verse #17

Miközben Péter azon tűnődött, hogy mit jelenthet a látomás, amelyet látott, a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, utánajártak, hol van Simon háza, és megálltak a kapunál.


verse #18

Kiáltottak, és tudakozódtak, hogy ott szállt-e meg Simon, akit Péternek is hívnak.


verse #19

Mialatt Péter a látomáson gondolkodott, a szellem így szólt: „Három férfi keres.


verse #20

Menj le, és indulj útnak velük, egyáltalán nem kételkedve, mert én küldtem őket.”


verse #21

Péter akkor lement a férfiakhoz, és így szólt: „Én vagyok, akit kerestek. Miért jöttetek?”


verse #22

Azok ezt mondták: „Kornéliusz, a katonatiszt – egy igazságos és istenfélő férfi, aki jó hírben áll a zsidók egész nemzete körében – utasítást kapott Istentől egy szent angyal által, hogy hívasson téged a házába, és hallgasson meg.”


verse #23

Így hát Péter behívta és vendégül látta őket.

Másnap felkelt, elment velük, és a joppéi testvérek közül is vele mentek néhányan.


verse #24

A következő napon megérkezett Cezáreába. Kornéliusz természetesen már várta őket, és összehívta a rokonait meg a közeli barátait.


verse #25

Amikor Péter megérkezett, Kornéliusz odament hozzá, leborult a lábához, és kifejezte iránta a tiszteletét.


verse #26

Péter azonban felemelte, ezt mondva: „Állj fel, én is csak ember vagyok.”


verse #27

Miközben beszélgetett vele, bement, és sok embert talált egybegyűlve.


verse #28

Ezt mondta nekik: „Jól tudjátok, hogy a zsidók nem ápolhatnak kapcsolatot egy más nemzetiségű emberrel, és nem is mehetnek el hozzá, de nekem Isten megmutatta, hogy senkit sem szabad beszennyezettnek vagy tisztátalannak tekintenem.


verse #29

Ezért amikor hívattak, eljöttem, méghozzá ellenvetés nélkül. Kérdem tehát: miért hívattatok?”


verse #30

Kornéliusz erre így szólt: „Ebben az órában lesz négy napja, hogy a kilencedik órában a házamban imádkoztam, amikor hirtelen ott állt előttem egy férfi fénylő ruhában,


verse #31

és ezt mondta: »Kornéliusz! Isten meghallgatta az imádat, és nem kerülték el a figyelmét adományaid.


verse #32

Küldj el azért valakit Joppéba, és hívasd Simont, akit Péternek is hívnak. Ő Simonnak, a tímárnak a házában szállt meg a tenger mellett.«


verse #33

Rögtön el is küldtem érted valakit, és kedves tőled, hogy idejöttél. Most hát mindannyian jelen vagyunk Isten előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit Jehova megparancsolt neked, hogy elmondd.”


verse #34

Péter ekkor beszélni kezdett, és ezt mondta: „Most már világosan látom, hogy Isten nem részrehajló,


verse #35

hanem minden nemzetből elfogadja azokat, akik mélységesen tisztelik őt, és igazságosan cselekszenek.


verse #36

Elküldte az izraelitáknak a béke jó hírét Jézus Krisztus által, aki mindenkinek az ura.


verse #37

Tudjátok, miről beszéltek Galileától kezdve egész Júdeában a János által hirdetett keresztség után:


verse #38

a Názáretből való Jézusról, hogy miként kente fel őt Isten szent szellemmel és erővel, és ő bejárta a vidéket, miközben jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket elnyomott az Ördög. Mindezt azért tudta megtenni, mert Isten vele volt.


verse #39

Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit a zsidók vidékén is, és Jeruzsálemben is tett. De végeztek vele, oszlopra feszítve őt.


verse #40

Isten azonban feltámasztotta őt a harmadik napon, és lehetővé tette, hogy az emberek lássák őt.


verse #41

Ám nem az egész népnek engedte meg ezt, hanem csak az Isten által előre kinevezett tanúknak, nekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halottak közül.


verse #42

Meg is parancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúskodjunk alaposan arról, hogy ő az, akit Isten az élők és a halottak bírájául rendelt.


verse #43

Mellette tanúskodik az összes próféta, hogy az ő neve által Isten mindenkinek a bűneit megbocsátja, aki hisz benne.”


verse #44

Péter még beszélt ezekről a dolgokról, amikor a szent szellem kiáradt mindazokra, akik hallgatták Isten szavát.


verse #45

És a körülmetélt hívők, akik Péterrel együtt jöttek, ámultak, hogy a nemzetekből valók is megkapják a szent szellem ajándékát.


verse #46

Hallották ugyanis, hogy idegen nyelveken beszélnek, és magasztalják Istent. Akkor Péter megszólalt:


verse #47

„Megakadályozhatja-e bárki is, hogy ezek vízben megkeresztelkedjenek? Hiszen ugyanúgy megkapták a szent szellemet, mint mi.”


verse #48

Azzal megparancsolta nekik, hogy keresztelkedjenek meg Jézus Krisztus nevében. Ezután kérték, hogy maradjon még néhány napig.

Chapters:


Books