chapter 10
Gyűlölöm az életem!
Szabadjára engedem a panaszom,
beszélni fogok keserű nyomorúságomban.
Megmondom Istennek: »Ne nyilváníts bűnösnek!
Mondd el, miért szállsz vitába velem.
Hasznod van abból, hogy elnyomsz engem?
Hogy megveted a kezed munkáját,
és jobbnak tartod a gonoszok tanácsát?
Testi szemed van tán,
vagy úgy látsz, ahogy a halandó ember lát?
Hát olyanok a te napjaid, mint a halandó ember napjai?
Vagy éveid, mint az ember évei,
hogy vétkemet keresgéled,
és bűnöm után kutatsz?
Tudod, hogy nem vagyok bűnös.
Senki sincs, aki megszabadíthatna kezedből.
Saját kezeddel formáltál meg és alkottál engem,
most meg teljesen megsemmisítesz.
Emlékezz rá, kérlek, hogy agyagból alkottál,
most meg a porba küldesz vissza.
Vajon nem öntöttél ki, mint a tejet,
és oltottál be, mint amikor sajtot készítenek?
Bőrbe és húsba öltöztettél,
csontokkal és inakkal szőttél egybe.
Életet adtál nekem, és odaadó szeretettel bántál velem.
Gondviselésed őrizte szellemem.
De titkon ezeket akartad tenni.
Tudom, hogy mindez tőled van:
Ha vétkeznék, te látnád,
és nem mentenél fel a bűnöm alól.
Ha bűnös vagyok, jaj nekem!
Még ha ártatlan vagyok is, nem emelhetem föl fejem,
hisz tele vagyok gyalázattal és nyomorúsággal.
Ha felemelem a fejem, vadászol rám, mint egy oroszlán,
és hatalmadat ismét ellenem fordítod.
Új tanúkat hozol ellenem,
és még jobban haragszol rám,
hisz egyik baj a másik után ér.
Miért is hoztál elő az anyaméhből?
Haltam volna meg, mielőtt bárkinek a szeme látott volna!
Olyan lett volna, mintha soha nem lettem volna.
Az anyaméhből egyenesen a sírba vittek volna.«
Hát nem csak néhány napom maradt hátra? Bárcsak békén hagyna!
Fordítsa el rólam tekintetét, hogy hadd legyen egy kis nyugalmam,
mielőtt elmegyek – és nem térek vissza –
a legsűrűbb sötétség országába,
a teljes homály országába,
a sűrű árnyék országába, ahol nincs rend,
és ahol még a fény is olyan, mint a homály.”
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42