A zsoltárok
42. zsoltár
Második könyv
1. vers
A karvezetőnek, tanító költemény, Kórá fiainak.
2. vers
Mint ahogy a szarvas epedve vágyik a vizes folyamágyhoz, úgy lelkem epedve vágyik hozzád, Isten!
3. vers
Lelkem Istenre szomjazik, az élő Istenre. Mikor jutok el arra, hogy meglássam Isten arcát?!
4. vers
Nappal és éjjel a könnyhullatás lett a kenyerem, miközben minden nap azt kérdik tőlem: Hol van Istened?!
5. vers
Emlékezem – miközben kiöntöm magamban lelkemet – hogy jártam sűrű tömegben, hogy vezettem őket ünneplő tömegben ujjongó s hálaadó szóval Isten házához.
6. vers
Mért vagy lesújtva lelkem? Mért nyögsz magadban? Várj Istenre! Hisz még magasztalni fogom Őt és szabadító orcáját!
7. vers
Istenem! Lelkem lesújtva bennem! Ezért emlékezem meg rólad a Jordán földjéről, a Hermónról, a jelentéktelen hegyről.
8. vers
Víztömegeid szavával mélység a mélységnek kiált; de összes hullámcsapásaid és habjaid én rajtam mentek át!
9. vers
Nappal Jahve kegyelmét rendeli mellém; az éjszakában a róla szóló dal van velem: a nekem életet adó Istenhez küldött imádság.
10. vers
Azt kérdezem kősziklám Istenétől: Miért feledkeztél meg rólam? Miért járok az ellenség szorongatása miatt gyászban?
11. vers
Mintha csontjaimat őrölnék, úgy hat rám szorongatóim gyalázása, kik napról napra ezt kérdezik tőlem: Hol van Istened?
12. vers
Mért vagy lesújtva lelkem? Mért nyögsz magadban? Várj Istenre! Hisz még magasztalni fogom Őt, szabadító orcáját, az én Istenemet!
Könyvek
