A zsoltárok

64. zsoltár

A karvezetőnek, zenekísérettel, Dávidtól.

Elmélkedésemben halld meg a szómat, oh Isten, az ellenség félelméből mentsd ki életemet!

Rejts el engemet a gonosztevők tanácskozása elől, a semmirekellőséget tevők tombolásától,

kik nyelvüket úgy élesítik meg, mint egy kardot, nyilakként feszítik meg keserő szavukat;

hogy rejtekhelyeken lelőjék a tökéletest – váratlanul lőnek rá, félelem nélkül.

Megszilárdítják magukat a gonosz ügyben, úgy beszélnek, hogy szavukban csapdákat rejtenek el; ezt gondolják: ugyan ki lát bennünket?!

Gazságokat eszelnek ki: „Készen vagyunk! A kieszelni valót kieszeltük!” Az ember belseje, a szív mélyek!

Jahve hirtelen rájuk lövi nyilát, és sebeik támadnak.

Elbotlatja őket; őket éri nyelvük nyila; gúnyosan rázza magát mindenki, aki őket látja.

Megfélemlik minden ember, hirdetik Isten tettét, s eszmélődnek munkáján.

Az igazságos meg örül Jahvéban, belé rejtezik; az egyenes szívűek mind dicsekedve beszélik egymásnak.

Könyvek