A zsoltárok
10. zsoltár
1. vers
Jahve, mért állasz oly távol? Mért rejtőzöl el a szorongatás idején?
2. vers
Mikor az elvetemült fölemelkedik, a nyomorult szenved. Majd megfogják őket terveikben, amelyeket kigondoltak!
3. vers
Mert az elvetemült lelke kéjvágyával dicsekszik, a rablót áldja és Jahvét megveti.
4. vers
Az elvetemült felfuvalkodottságában így szól: Haragja nem keres meg! – Nincs Isten! – ez minden gondolata!
5. vers
Útjai minden időben szerencsések; ítéleteid a magasban vannak, tőle távol; összes ellenségeire megvetően fúj rá;
6. vers
szívében így szól: Nem ingok meg! Nemzedékről nemzedékre kikerül a baj!
7. vers
Szája tele átokkal, szorongatással, elnyomással, nyelve alatt vesződség és semmirekellőség.
8. vers
Tanyák leshelyein tartózkodik; rejtekhelyeken megöli az ártatlant; szeme a boldogtalant lesi.
9. vers
Leshelyen lapul, mint oroszlán; a sűrűben lapul, hogy megfogja az ártatlant.
10. vers
Lehajol, megbújik, érvelései által elesnek a boldogtalanok.
11. vers
Azt véli szívében: Isten elfelejtette, elrejtette orcáját, nem látja meg soha!
12. vers
Kelj föl, Jahve! Isten, emeld föl kezedet! Ne feledkezzél el a nyomorultakról!
13. vers
Mi miatt káromolja Istent az elvetemült?! Szívében azt gondolja: Nem keresi meg rajtam!
14. vers
Te azonban láttad! Mert Te rátekintesz a vesződésre és bosszúságra, hogy azokat kezedbe vedd! Rád hagyja magát a boldogtalan; Te vagy az árva segítője!
15. vers
Törd össze az elvetemültnek karját! A gonoszt nem fogják többé megtalálni – keresd meg rajta elvetemültségét!
16. vers
Jahve király örökre, folyton! Országából elvesztek a nemzetek!
17. vers
A nyomorultak óhajtását halld meg, Jahve! Megerősíted szívüket, hozzájuk hajtod füledet,
18. vers
hogy ítéletet szerezzél az árvának és elnyomottnak; hogy a földről való gyenge ember többé ne keltsen rémületet.
Könyvek
