Mózes első könyve

chapter 37


Chapters:


verse #1

Jákób pedig atyja vándorlásának földjén, Kánaán földjén lakott.


verse #2

Ez Jákób nemzetségének a története: József tizenhét esztendős korában bátyjaival együtt juhokat őrzött, bojtár volt Bilhának és Zilpának, atyja feleségeinek fiai mellett. És József rossz híreket vitt felőlük atyjuknak.


verse #3

Izráel pedig minden fiánál jobban szerette Józsefet, mivel öregkorában született, és cifra ruhát csináltatott neki.


verse #4

Mikor bátyjai látták, hogy atyjuk minden testvére közül őt szereti legjobban, meggyűlölték, és egy jó szavuk sem volt hozzá.


verse #5

És álmot álmodott József, és elbeszélte bátyjainak. Erre azok még inkább gyűlölték őt.


verse #6

Mert ezt mondta nekik: Hallgassátok meg, kérlek, azt az álmot, amelyet álmodtam!


verse #7

Íme, kévéket kötöttünk a mezőn, és íme, az én kévém fölkelt és fölállt. A ti kévéitek pedig körülállták, és az én kévém előtt meghajoltak.


verse #8

Erre azt mondták neki bátyjai: Talán király akarsz lenni fölöttünk? Vagy uralkodni akarsz rajtunk? S még inkább gyűlölték őt az álmáért és e beszédéért.


verse #9

Más álmot is álmodott, és azt is elbeszélte a bátyjainak. Ezt mondta: Íme, megint álmot álmodtam: a nap és a hold és tizenegy csillag meghajolt énelőttem.


verse #10

És elbeszélte ezt atyjának és bátyjainak, de atyja megdorgálta: Milyen álom az, amelyet álmodtál? Vajon elmenjünk-e én és anyád és testvéreid, hogy földig hajoljunk előtted?


verse #11

Irigykedtek azért reá a bátyjai. Atyja pedig elméjében tartotta ezt a dolgot.


verse #12

Mikor pedig a bátyjai elmentek Sikembe, hogy atyjuk juhait őrizzék,


verse #13

ezt mondta Izráel Józsefnek: A bátyáid Sikemben legeltetnek. Gyere, elküldelek téged hozzájuk! Ő pedig felelt: Ímhol vagyok.


verse #14

És ezt mondta neki atyja: Menj el, nézd meg, hogy s mint vannak bátyáid és a juhok, és hozz hírt nekem. Elküldte tehát őt Hebrón völgyéből, és Sikembe ment.


verse #15

Mikor a mezőn bolyongott, rátalált egy ember, és megkérdezte őt: Mit keresel?


verse #16

S ő elmondta: A bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nekem: hol legeltetnek?


verse #17

Azt felelte az ember: Elmentek innen, mert hallottam, hogy beszélték: „Menjünk Dótánba.” Elment azért József a bátyjai után, és megtalálta őket Dótánban.


verse #18

Mikor távolról meglátták őt, mielőtt közel ért volna hozzájuk, összebeszéltek, hogy megölik.


verse #19

Így szóltak egymás között: Íme, itt jön az álomlátó!


verse #20

Most hát gyertek, öljük meg őt, és vessük valamelyik kútba. Majd azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az álmaiból!


verse #21

Meghallotta ezt Rúben, és megmentette őt a kezükből. Ezt mondta: Ne üssük agyon!


verse #22

Majd ezt mondta nekik: Ne ontsatok vért, vessétek őt ebbe a kútba, amely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá! Azért mondta, hogy megszabadítsa őt a kezükből, és visszavihesse atyjához.


verse #23

Amikor József odaért a báty­jaihoz, letépték a felsőruháját, a cifra ruhát, amely rajta volt.


verse #24

Megragadták, és belevetették a kútba. A kút pedig üres volt, nem volt benne víz.


verse #25

Miután leültek kenyeret enni, és fölemelték a szemüket, látták, hogy íme, egy izmáeli karaván jön Gileádból, és tevéik fűszerszámot, balzsamot és mirhát visznek, hogy elvigyék Egyiptomba.


verse #26

Ekkor Júda azt mondta testvéreinek: Mi haszna, ha megöljük a testvérünket, és eltitkoljuk az ő vérét?


verse #27

Gyertek, adjuk el az izmáelieknek, és ne tegyük rá a kezünket, mert testvérünk, vérünkből való ő! És hallgattak rá a testvérei.


verse #28

Közben a midjáni kereskedők arra mentek. Ekkor fölhúzták Józsefet a kútból, és eladták az izmáelieknek húsz ezüstpénzért. Azok pedig elvitték Egyiptomba.


verse #29

Rúben pedig visszatért a kúthoz, és íme, József nem volt a kútban, mire megszaggatta ruháit.


verse #30

Visszatért testvéreihez, és azt mondta: Nincsen meg a gyermek, én most merre menjek?


verse #31

Akkor vették József felsőruháját, leöltek egy kecskebakot, és belemártották a ruhát a vérbe.


verse #32

És elküldték a cifra ruhát, és elvitték atyjukhoz, és ezt mondták: Ezt találtuk, fölismered-e, hogy a fiad ruhája, vagy nem?


verse #33

Ő megismerte azt, és ezt mondta: A fiam felsőruhája ez, fenevad ette meg őt, bizony széjjelszaggatta Józsefet.


verse #34

És megszaggatta Jákób a ruháit, zsákba öltözött, és sokáig gyászolta a fiát.


verse #35

Fölkelt valamennyi fia és leánya, hogy vigasztalják őt, de nem akart vigasztalódni, hanem azt mondta: Sírva megyek fiamhoz a sírba. Így siratta őt az atyja.


verse #36

A midjániak pedig eladták őt Egyiptomba Potifárnak, a fáraó főemberének, a testőrök főhadnagyának.

Chapters:


Books