Ézsaiás próféta könyve

chapter 48


Chapters:


verse #1

Halljátok meg ezt, Jákób háza,

akiket Izráelről neveznek,

és akik Júda forrásából származtok,

akik az Úr nevére esküsztök,

és Izráel Istenét emlegetitek,

de nem híven és nem igazán!


verse #2

A szent városról nevezik magukat,

és Izráel Istenére támaszkodnak,

akinek Seregek Ura a neve!


verse #3

Előre megjelentettem azt, ami eddig történt,

szám hirdette és tudatta azokat,

gyorsan véghez vittem, bekövetkeztek.


verse #4

Mert tudtam, hogy konok vagy,

és nyakadon vasból vannak az inak,

homlokod pedig érc.


verse #5

Ezért előre megjelentettem neked,

mielőtt bekövetkezett,

tudtodra adtam, hogy ne mondhasd azt:

Faragott képem tette ezeket,

bálványom és öntött képem parancsolta ezeket.


verse #6

Hallottad már, és most lásd meg mindezt!

Bizonyságot teszel-e hát róla?

Mostantól fogva új dolgokat tudatok veled,

titkolt dolgokat, amelyekről nem tudtál.


verse #7

Most teremtettem azokat, nem régen.

Ezelőtt nem hallottál felőlük,

így nem mondhatod azt: Íme, tudtam róla.


verse #8

Nem is hallottad, nem is tudtad,

füled sem volt nyitva régóta.

Tudtam, hogy nagyon hűtlen vagy,

anyád méhétől fogva pártütőnek hívnak.


verse #9

De nevemért késleltettem haragomat,

és dicsőségemért fékeztem magamat

veled szemben, hogy ki ne irtsalak.


verse #10

Íme, megtisztítottalak,

de nem úgy, mint az ezüstöt,

megpróbáltalak a nyomorúság kohójában.*


verse #11

Önmagamért, önmagamért cselekszem.

Hogyan szentségteleníthetnétek meg? />
Dicsőségemet másnak nem adom!


verse #12

Hallgass rám, Jákób

és Izráel, én elhívottam!

Én vagyok az első és az utolsó.


verse #13

Hiszen kezem fektette le e föld alapját,

és jobbom terjesztette ki az egeket,

ha szólítom őket, mind előállnak.


verse #14

Gyűljetek össze mindnyájan, és halljátok:

ki jelentette meg közülük e dolgokat?

Az, akit az Úr szeret, elvégzi akaratát Bábelen,

és karja a káldeusokon lesz.*


verse #15

Én, én szóltam, és el is hívtam őt,

elhoztam őt, és szerencsés lesz az útja.


verse #16

Közeledjetek hozzám, halljátok meg ezt!

Kezdettől fogva nem titokban szóltam,

amióta ez történik, itt vagyok!

És most elküldött engem

az én Uram, az Úr, és lelkét adta.


verse #17

Így szól az Úr,

a te Megváltód, Izráel Szentje:

Én vagyok az Úr, a te Istened,

aki hasznosra tanítalak,

és azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.


verse #18

Bárcsak figyeltél volna parancsaimra!

Olyan volna békességed, mint a folyóvíz,

és igazságod, mint a tenger hullámai.


verse #19

Annyi utódod lenne,

mint a tenger homokja,

és méhednek annyi gyümölcse lenne,

mint a porszem.

Neve nem veszne ki,

és nem pusztulna el arcom elől.


verse #20

Menjetek ki Bábelből,

fussatok el Káldeából!

Ujjongó hangon jelentsétek meg,

tudassátok ezt, és terjesszétek

a föld végső határáig!

Mondjátok: Megváltotta az Úr

szolgáját, Jákóbot.


verse #21

Nem szomjaznak,

még ha pusztaságon vezeti is át őket.

Vizet fakaszt nekik a kősziklából,

meghasítja a sziklát, és víz
ömlik belőle.


verse #22

Nincs békesség

– így szól az Úraz istenteleneknek!

Chapters:


Books