⚠️ Attention! This translation reflects the teachings of the Church of Jehovah’s Witnesses.

Jeremiás

chapter 50


Chapters:


verse #1

Jehova ezt mondta Babilonról, a káldeusok földjéről, Jeremiás próféta által:


verse #2

„Mondjátok el a nemzetek között, hirdessétek!
Állítsatok jelt, és hirdessétek!
Ne hallgassatok el semmit!
Mondjátok: »Babilont elfoglalták!

Szégyent vallott Bél,
megrettent Merodák.

Szobrai megszégyenültek,
undorító bálványaira rettenet szállt.«


verse #3

Mert felvonult ellene északról egy nemzet,
amely rettegést keltővé teszi a földjét;
nincs is már lakosa.

Ember és állat egyaránt elmenekült,
elmentek.”


verse #4

„Azokban a napokban és abban az időben – ez Jehova kijelentése – Izrael és Júda népe együtt jön majd el. Sírni fognak menet közben, és együtt fogják keresni Istenüket, Jehovát.


verse #5

A Sionba vezető út felől tudakozódnak, arrafelé fordítják arcukat, és így szólnak: »Gyertek, csatlakozzunk Jehovához örökké tartó szövetségben, amely nem merül feledésbe.«


verse #6

Az én népem elveszett juhok nyája lett. Saját pásztoraik vitték tévútra őket. A hegyekre vezették őket, hegyeken és dombokon kóboroltak. Elfeledték pihenőhelyüket.


verse #7

Akik csak rájuk találtak, pusztították őket. Ellenségeik így beszéltek: »Nem vagyunk vétkesek, hiszen ők vétkeztek Jehova ellen, az igazságosság forrása, ősapáik reménysége, Jehova ellen.«”


verse #8

„Meneküljetek Babilonból!
Menjetek ki a káldeusok földjéről!
Legyetek olyanok, mint a nyáj előtt a vezérállatok.


verse #9

Mert nagy nemzetek csoportját hozom Babilonra
észak földjéről.

Csatarendbe állnak ellene;
onnan foglalják el.

Nyilaik olyanok, mint a harcos nyilai,
amelyek megfosztják a szülőket gyermekeiktől.
Nem térnek vissza sikertelenül.


verse #10

Zsákmánnyá lesz Káldea.
Kifosztói teljesen elégedettek lesznek” – ez Jehova kijelentése.


verse #11

„Mert csak örültetek és ujjongtatok,
amikor kifosztottátok örökségemet.

Úgy ugrándoztatok, akár az üsző a gyepen,
és úgy nyerítettetek, mint a mének.


verse #12

Megszégyenült anyátok.
Csalódott, aki megszült titeket.

Ő a legjelentéktelenebb a nemzetek között:
víztelen puszta és kietlen síkság.


verse #13

Jehova haragja miatt nem lesz lakosa,
és teljesen elhagyatottá válik.

Aki csak Babilon felé jár, rémülten nézi,
és füttyenteni fog az őt ért csapások miatt.


verse #14

Sorakozzatok fel mindenfelől Babilon ellen
mindnyájan, akik kifeszítitek az íjat!

Lőjetek rá! Ne sajnáljátok a nyilat,
hisz Jehova ellen vétkezett.


verse #15

Hallassatok csatakiáltást ellene mindenfelől!
Megadta magát.
Oszlopai ledőltek, falait lerombolták.
Mert Jehova bosszúja ez.
Álljatok bosszút rajta!
Úgy tegyetek vele, ahogy ő tett!


verse #16

Irtsátok ki Babilonból a magvetőt,
és azt, aki sarlót fog aratás idején.

A pusztító kard miatt mindenki visszatér a saját népéhez,
és mindenki a maga földjére menekül.


verse #17

Izrael népe elűzött juh. Oroszlánok kergették el. Először Asszíria királya falta, aztán pedig Nabukodonozor, Babilon királya rágta le csontjait.


verse #18

Ezért ezt mondja a seregek Jehovája, Izrael Istene: »Úgy fogok bánni Babilon királyával és a földjével, mint ahogy Asszíria királyával bántam.


verse #19

Izraelt visszahozom legelőjére, és legelni fog a Kármelen és a Básánon. Jóllakik Efraim és Gileád hegyein.«”


verse #20

„Azokban a napokban és abban az időben – ez Jehova kijelentése –
keresni fogják Izrael vétkét,
de nem lesz meg,
Júda bűneit is, de nem találják,
mert megbocsátok azoknak, akiket meghagyok.”


verse #21

„Menj föl Merátaim földje ellen és Pekód lakosai ellen!
Legyenek lemészárolva, és teljesen elpusztítva! – ez Jehova kijelentése. –
Mindenben úgy cselekedj, ahogy megparancsoltam neked!


verse #22

Harci zaj van az országban,
és nagy katasztrófa!


verse #23

Hogy összezúzták és széttörték az egész föld pörölyét!
Milyen rettegést keltővé lett a nemzetek között Babilon!


verse #24

Csapdát állítottam neked, és foglyul estél, ó, Babilon!
Mit sem tudtál róla.

Rád találtak és elfogtak,
mert Jehovával szegültél szembe.


verse #25

Jehova kinyitotta már raktárát,
és előhozza haragjának fegyvereit.

Mert tennivalója van a legfőbb Úrnak, a seregek Jehovájának
a káldeusok földjén.


verse #26

Gyertek ellene távoli helyekről!
Nyissátok ki csűrjeit!
Hányjátok halomba, mint egy gabonahalmot.
Teljesen pusztítsátok el!
Senkije se maradjon!


verse #27

Egytől egyig öljétek le fiatal bikáit!
Menjenek levágásra!

Jaj nekik, mert eljött a napjuk,
számadásuk ideje!


verse #28

Hallani azok hangját, akik futnak,
akik menekülnek Babilon földjéről,
hogy kihirdessék Sionban Jehova Istenünk bosszúját,
a templomáért való bosszút.


verse #29

Hívjátok össze Babilon ellen az íjászokat,
mindenkit, aki kifeszíti az íjat.
Táborozzatok körülötte mindenfelől! Senki se meneküljön meg!
Fizessetek meg neki a tettei szerint!
Úgy cselekedjetek vele, ahogy ő cselekedett!

Mert Jehovával, Izrael szentjével szemben
viselkedett elbizakodottan.


verse #30

Ezért fiataljai elesnek a közterein,
sőt minden katonája meghal azon a napon” – ez Jehova kijelentése.


verse #31

„Én ellened vagyok, ó, te ellenszegülő – ez a legfőbb Úrnak, a seregek Jehovájának kijelentése –,
mert eljön a te napod, az az idő, amikor felelősségre vonlak.


verse #32

Megbotlasz és elesel, ó, te ellenszegülő,
és nem lesz, aki talpra állítson.

Felgyújtom városaidat,
és a tűz megemészt körülötted mindent.”


verse #33

Ezt mondja a seregek Jehovája:

„Izrael és Júda népét elnyomják,
és foglyul ejtőik mindnyájan megragadták őket.
Nem hajlandók elengedni őket.


verse #34

De erős a megváltójuk.
Seregek Jehovája a neve.

Biztosan képviseli majd peres ügyüket,
hogy nyugalmat adjon a földnek,
és nyugtalanságot hozzon Babilon lakosaira.”


verse #35

„Kard támad a káldeusokra – ez Jehova kijelentése –,
Babilon lakosaira, meg fejedelmeire és bölcseire.


verse #36

Kard támad a fecsegőkre, és ostobán fognak cselekedni.
Kard támad harcosaira, és megrettennek.


verse #37

Kard támad lovaikra, harci szekereikre
meg a köztük élő különböző népcsoportokra,
és olyanok lesznek, mint az asszonyok.
Kard támad kincseire, és elrabolják azokat.


verse #38

Pusztítás száll vizeire, és ki fognak száradni.

Mert faragott bálványok földje az,
és rémisztő látomásaik miatt bolond módjára viselkednek.


verse #39

Ezért a pusztában élő teremtmények üvöltő állatokkal laknak majd,
és struccok fognak tanyázni benne.

Soha többé nem lesznek lakosai,
nemzedékről nemzedékre lakatlan lesz.”


verse #40

„Mint ahogy Isten feldúlta Szodomát és Gomorrát meg a szomszédos városaikat – ez Jehova kijelentése –, úgy ott sem lakik majd senki, és nem telepszik le senki.


verse #41

Nézzétek! Nép közeledik északról.

Nagy nemzet és nagy királyok indulnak el
a föld legtávolabbi részeiről.


verse #42

Íjat és dárdát használnak,
kegyetlenek, és nem irgalmaznak.

Hangjuk olyan, mint a háborgó tengeré,
miközben lovaikon nyargalnak.
Felsorakoznak, hogy egy emberként harcoljanak ellened, ó, Babilon lánya!


verse #43

Babilon királya hallotta hírüket,
és kezei elernyednek.

Gyötrelem keríti hatalmába,
fájdalom tör rá, mint a szülő asszonyra.


verse #44

Úgy jön fel valaki a biztonságos legelők ellen, mint az oroszlán a Jordán sűrűjéből, de én egy szempillantás alatt elűzöm őket onnan. A választottat rendelem fölé. Mert ki olyan, mint én, és kicsoda hív ki engem? Ugyan melyik pásztor tudna megállni előttem?


verse #45

Halljátok meg tehát Jehova határozatát, melyet Babilon ellen hozott, és amit a káldeusok földje ellen gondolt ki.
Bizony elhurcolják a nyáj kicsinyeit.
Elhagyatottá teszi miattuk lakóhelyüket.


verse #46

Babilon bevételének hangjától megremeg a föld,
és kiáltás hallatszik majd a nemzetek között.”

Chapters:


Books