Jeremiás próféta könyve

chapter 44


Chapters:


verse #1

Ez az a beszéd, amelyet Jeremiás kapott minden júdabeliről, akik Egyiptom földjére települtek, akik Migdólban, Tahpanhészban, Nófban és Patrósz földjén laktak:


verse #2

Azt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Láttátok mindazt a veszedelmet, amelyet Jeruzsálemre és Júda minden városára hoztam, íme, azok most pusztává lettek, senki sem lakik bennük.


verse #3

Gonoszságuk miatt történt mindez, amelyet azért cselekedtek, hogy fölingereljenek engem. Mert elmentek, hogy áldozatot vigyenek, és szolgáljanak az idegen isteneknek, akiket sem ők, sem ti, sem atyáitok nem ismertek.


verse #4

Holott elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, éspedig időben küldtem, és ezt mondtam: Ne cselekedjétek ezt az utálatos dolgot, amit gyűlölök!


verse #5

De nem hallgattak rájuk, fülüket sem fordították feléjük, nem tértek meg gonoszságukból, hanem idegen isteneknek áldoztak.


verse #6

Ezért áradt ki bosszúm és haragom, és lángra gyúlt Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin, és azok kietlen pusztasággá lettek, és így van mindmáig.


verse #7

Most azért azt mondja az Úr, a Seregek Istene, Izráel Istene: Miért okoztok ily nagy veszedelmet lelketeknek, hogy kipusztuljon közületek Júdából férfi és nő, gyermek és csecsemő, hogy még csak maradék se maradjon nektek?


verse #8

Hiszen ingereltek engem kezetek alkotásaival, és idegen isteneknek áldoztok Egyiptom földjén, ahová eljöttetek, hogy itt lakjatok. Ezért veszedelmet szereztek magatoknak, és átokká és gyalázattá lesztek e föld minden nemzete között!


verse #9

Vajon elfelejtkeztetek atyáitok gonoszságairól, Júda királyainak és feleségeiknek gonoszságairól, a ti gonoszságaitokról és feleségeitek gonoszságairól, amelyeket Júda földjén és Jeruzsálem utcáin cselekedtetek?


verse #10

Nem alázták meg magukat mind e mai napig, és nem féltek engem, nem jártak törvényem és rendeléseim szerint, amelyeket elétek és atyáitok elé adtam.


verse #11

Ezért azt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Íme, ellenetek fordítom arcomat a vesztetekre, hogy kipusztítsam egész Júdát.


verse #12

Megragadom Júda maradékát, akik maguk elé tűzték, hogy Egyiptom földjére mennek, hogy ott lakjanak, és mindnyájan elpusztulnak Egyiptom földjén; fegyver által esnek el, éhínség miatt pusztulnak el. Kicsinytől a nagyig fegyver és éhínség miatt halnak meg, és átokká, döbbenetté, szidalommá és gyalázattá lesznek.


verse #13

És megbüntetem azokat, akik Egyiptom földjére települtek, amint a jeruzsálembelieket is megbüntettem fegyverrel, éhínséggel és dögvésszel.


verse #14

Nem menekül és nem szabadul meg Júda maradékából senki, aki elment, hogy Egyiptom földjén lakjon. Nem térhetnek vissza Júda földjére, ahová lelkük sóvárog, hogy visszatérve ott lakjanak; mert nem térhet vissza, csak néhány menekült.


verse #15

Akkor így válaszoltak Jeremiásnak azok a férfiak, akik tudták, hogy feleségük idegen isteneknek áldoz, és azok az asszonyok, akik ott álltak nagy tömegben, meg az egész nép, amely Egyiptom földjén, Patrószban lakott:


verse #16

Nem hallgatunk rád abban a dologban, ami miatt szóltál nekünk az Úr nevében,


verse #17

hanem úgy cselekszünk, amint szánkkal megfogadtuk: füstölőáldozatot viszünk az ég királynőjének, és italáldozattal áldozunk neki; ahogyan cselekedtünk mi és atyáink, királyaink és fejedelmeink Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin. Mert akkor beteltünk kenyérrel, és jó dolgunk volt, és nem láttunk semmi rosszat.


verse #18

De amióta nem áldozunk már az ég királynőjének tömjénezéssel, és nem viszünk neki italáldozatot, mindenben szűkölködünk, fegyver és éhínség emészt minket.


verse #19

És hogyha mi az ég királynőjének füstölve áldozunk, és neki italáldozatot viszünk, vajon férjünk tudta nélkül készítünk-e neki süteményeket, amelyek őt formázzák, és úgy viszünk-e neki italáldozatot?


verse #20

Erre azt mondta Jeremiás az egész népnek, a férfiaknak és az asszonyoknak, az egész népnek, akik azt felelték neki:


verse #21

Vajon nem arról a tömjénezésről emlékezett-e meg az Úr, és nem azt vette-e szívére, amelyet Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin tömjéneztetek ti és atyáitok, királyaitok és fejedelmeitek meg a föld népe?


verse #22

Nem szenvedhette tovább az Úr gonosz cselekedeteiteket és az utálatosságokat, amelyeket elkövettetek, ezért lett a földetek pusztasággá, kietlenné, átokká és lakatlanná, amilyen az mind e mai napig.


verse #23

Mivel tömjénezve áldoztatok, vétkeztetek az Úr ellen, és nem hallgattatok az Úr szavára, és nem jártatok az ő törvénye, rendelései és intelmei szerint, azért következett rátok ez a veszedelem. Így van ez mind a mai napig.


verse #24

Majd ezt mondta Jeremiás az egész népnek és az összes asszonynak: Halljátok meg az Úr szavát mind, ti júdabeliek, akik Egyiptom földjén vagytok!


verse #25

Azt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ti és feleségeitek szóltatok szátokkal, és végbevittétek kezetekkel ekképpen: Bizonyosan teljesítjük fogadalmainkat, amelyeket megfogadtunk az ég királynőjének, hogy tömjénezve áldozunk, és italáldozatot viszünk neki. Akkor hát erősítsétek meg fogadalmaitokat, és cselekedjétek meg, amit megfogadtatok!


verse #26

De halljátok meg az Úr szavát mind, ti júdabeliek, akik Egyiptom földjén laktok: Íme, megesküdtem az én nagy nevemre – ezt mondja az Úr –, hogy egyetlen júdabeli férfi szája sem fogja kiejteni nevemet Egyiptom egész földjén, ezt mondva: Él az én Istenem, az Úr!


verse #27

Íme, gondom lesz rájuk, de kárukra és nem javukra, és elpusztul Júda minden férfija, aki Egyiptom földjén van, fegyver és éhínség miatt, mígnem mind elfogynak.


verse #28

De akik megmenekülnek a fegyvertől, szám szerint kevesen, visszatérnek majd Egyiptom földjéről Júda földjére, és megtudja akkor Júda maradéka, akik Egyiptom földjére mentek, hogy ott lakjanak, kinek a szava teljesedik be: az enyém vagy az övék.


verse #29

Ez lesz nektek a jel – ezt mondja az Úr, hogy én megbüntetlek benneteket ezen a helyen, hogy megtudjátok: valóban megállnak a beszédeim a rátok következő veszedelemről.


verse #30

Azt mondja az Úr: Íme, odaadom Hofra fáraót, Egyiptom királyát ellenségei kezébe és a lelkét keresők kezébe, amint odaadtam Cidkijját, Júda királyát Nebukadneccar babiloni királynak, az ellenségének és a lelkét keresők kezébe.

Chapters:


Books