Mózes második könyve

chapter 32


Chapters:


verse #1

Amikor látta a nép, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, egybegyűlt Áron ellen, és azt mondta neki: Jöjj, csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak, mert nem tudjuk, mi történt Mózessel, azzal a férfival, aki Egyiptom földjéről kihozott minket.


verse #2

Áron azt mondta nekik: Szedjétek ki az aranyfüggőket, amelyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülében vannak, és hozzátok hozzám.


verse #3

Erre az egész nép kiszedte az aranyfüggőket a füléből, és elvitték Áronhoz.


verse #4

Ő átvette a kezükből, vésővel mintát készített, és öntött borjút csinált belőle. Ekkor azt mondták: Ezek a te isteneid, Izráel, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről.


verse #5

Amikor Áron ezt látta, oltárt épített előtte, és így kiáltott: Holnap az Úr ünnepe lesz!


verse #6

Másnap korán reggel fölkeltek, és égőáldozatot és békeáldozatot mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, és fölkeltek játszani.


verse #7

Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Indulj, menj le, mert megromlott a néped, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről!


verse #8

Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nekik. Borjúképet öntöttek maguknak, azt tisztelik, annak áldoznak, és azt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott téged Egyiptom földjéről.


verse #9

Majd azt mondta az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép.


verse #10

Azért hagyj békét nekem, hadd gerjedjen föl a haragom ellenük, és hadd töröljem el őket! Téged azonban nagy néppé teszlek.


verse #11

De Mózes így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért gerjedne föl, Uram, a te haragod a néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptom földjéről?


verse #12

Miért mondanák azt az egyiptomiak: „Vesztükre vitte ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörölje őket a föld színéről”? Múljék el haragod tüze, és vond vissza bosszúdat néped ellen!


verse #13

Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelről, szolgáidról, akiknek megesküdtél önmagadra e szavakkal: Úgy megsokasítom utódaitokat, mint az ég csillagait és azt az egész földet, amelyről szóltam, utódaitoknak adom, és örökségük lesz az örökre.


verse #14

Erre megállította az Úr azt a veszedelmet, amelyet a népére akart bocsátani.


verse #15

Azután Mózes megfordult, és elindult a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. Mindkét oldalán teleírt táblák voltak, elöl is, hátul is tele voltak írva.


verse #16

A táblákat Isten keze készítette, a táblákra vésett írás is Isten írása volt.


verse #17

Józsué pedig hallva a nép rivalgását, azt mondta Mózesnek: Harci kiáltás van a táborban.


verse #18

Ő pedig így felelt: Nem diadalmasok, sem legyőzöttek kiáltása ez, éneklés hangját hallom.


verse #19

És amikor közeledett a táborhoz, látta a borjút és a táncolást, és fölgerjedt Mózes haragja, elhajította kezéből a táblákat, és összetörte a hegy alatt.


verse #20

Azután fogta a borjút, amelyet csináltak, tűzben megégette, apróra törte, amíg porrá lett, és vízbe szórva megitatta Izráel fiaival.


verse #21

Majd azt mondta Áronnak: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted?


verse #22

Áron így felelt: Ne gerjedjen föl uram haragja! Ismered e népet, hogy gonosz.


verse #23

Azt mondták nekem: Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak, mert nem tudjuk, hogy mi lett Mózessel, azzal a férfival, aki kihozott minket Egyiptom földjéről.


verse #24

Én azt feleltem: Kinek van aranya? Szedjétek le. Erre nekem adták, én pedig a tűzbe vetettem, és ez a borjú lett belőle.


verse #25

Amikor látta Mózes, hogy a nép megvadult, mert Áron megvadította őket ellenségeik csúfjára,


verse #26

megállt a tábor kapujában, és azt mondta: Aki az Úré, jöjjön ide hozzám! És hozzá gyűlt Lévi valamennyi fia.


verse #27

Ezt mondta nekik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindegyikőtök kardot az oldalára, menjetek át a táboron, és jöjjetek vissza, egyik kaputól a másik kapuig, és ki-ki ölje meg a testvérét, barátját és rokonát!


verse #28

Lévi fiai pedig Mózes beszéde szerint cselekedtek, és azon a napon a népből mintegy háromezer férfi hullott el.


verse #29

Ezután azt mondta Mózes: Ma az Úrnak szenteltétek kezeteket, ki-ki fiával és testvérével szemben, hogy áldása szálljon ma rátok.


verse #30

Mózes másnap azt mondta a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért fölmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek bűneitekre.


verse #31

Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és azt mondta: Ó, jaj, ez a nép nagy bűnt követett el! Aranyból csinált magának isteneket.


verse #32

De most bocsásd meg bűnüket! Ha pedig nem, törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál.


verse #33

Az Úr így felelt Mózesnek: Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki a könyvemből.


verse #34

Most azért menj, vezesd a népet, ahova mondtam neked, íme, az én angyalom előtted megy. De látogatásom napján ezt a bűnüket is számonkérem.


verse #35

Az Úr tehát megverte a népet azért, amit az Áron által készített borjúval cselekedtek.

Chapters:


Books