Mózes második könyve

chapter 18


Chapters:


verse #1

Jetró, Midján papja, Mózes apósa meghallotta mindazt, amit Isten Mózessel és népével, Izráellel cselekedett: hogy kihozta az Úr Izráelt Egyiptomból.


verse #2

Fogta Jetró, Mózes apósa Cippórát, Mózes feleségét, akit ő hazaküldött,


verse #3

és a két fiát is. Az egyikük neve Gérsóm volt, mert azt mondta: Vándor voltam idegen földön.


verse #4

A másik neve pedig Eliézer volt, mert azt mondta: Atyám Istene segítségül volt nekem, és megszabadított a fáraó fegyverétől.


verse #5

Eljutott tehát Jetró, Mózes apósa a fiaival és feleségével Mózeshez a pusztába, az Isten hegye mellé, ahol táborozott.


verse #6

Megüzente Mózesnek: Én, Jetró, az apósod megyek hozzád a feleségeddel és két fiával.


verse #7

Ekkor Mózes kiment az apósa elé, meghajolt, megcsókolta őt, békességet kívántak egymásnak, és bementek a sátorba.


verse #8

Mózes elbeszélte az apósának mindazt, amit az Úr a fáraóval és az egyiptomiakkal cselekedett Izráelért; és mindazt a sok bajt, amely útközben érte őket; és azt, hogy miként szabadította meg őket az Úr.


verse #9

És Jetró örvendezett mindannak a jónak, amit az Úr Izráellel cselekedett, hogy megszabadította őket az egyiptomiak kezéből.


verse #10

Ezután azt mondta Jetró: Áldott legyen az Úr, aki megszabadított titeket az egyiptomiak kezéből és a fáraó kezéből, aki megmentette a népet az egyiptomiak hatalmából.


verse #11

Most már tudom, hogy nagyobb az Úr minden istennél, valóban, ez igazolódott be akkor, amikor ők Izráel népe ellen vétkeztek.


verse #12

És Jetró, Mózes apósa égőáldozattal és véresáldozattal áldozott Istennek. Áron pedig és Izráel minden véne eljött, hogy együtt egyenek kenyeret Mózes apósával Isten előtt.


verse #13

Másnap leült Mózes, hogy bíráskodjék a nép között. A nép pedig reggeltől estig Mózes előtt állt.


verse #14

Amikor látta Mózes apósa mindazt, amit ő a néppel cselekedett, azt mondta: Milyen dolog az, amit a néppel teszel? Miért ülsz ott egyedül mint bíró, az egész nép pedig előtted áll reggeltől estig?


verse #15

Mózes azt felelte neki: Mert a nép Isten akaratát tudakolni jön hozzám.


verse #16

Ha ügyük-bajuk van, hozzám jönnek, és bíráskodom az ember és az ő embertársa között, és tudtára adom Isten végzéseit és törvényeit.


verse #17

Mózes apósa erre azt mondta neki: Nem jó az, amit cselekszel.


verse #18

Túlságosan kifáradsz te is, a veled levő nép is, mert erőd fölött való dolog ez. Nem végezheted egymagad.


verse #19

Most azért hallgass a szavamra, tanácsot adok neked, és Isten veled lesz. Te légy a nép szószólója Isten előtt, és te vidd az ügyeket Isten elé.


verse #20

Tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre, és add tudtukra az utat, amelyen járniuk kell, és a tennivalót, amelyet tenniük kell.


verse #21

Egyszersmind szemelj ki magadnak az egész nép közül derék, istenfélő férfiakat, igazságos férfiakat, akik gyűlölik a haszonlesést, és tedd közöttük elöljárókká, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké.


verse #22

Ők bíráskodjanak a nép között minden időben úgy, hogy minden nagyobb ügyet teeléd hozzanak, minden csekélyebb dologban pedig ők ítéljenek. Így könnyítesz a terheden, ha veled együtt hordozzák.


verse #23

Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, te is helyt tudsz állni, és az egész nép is békességben mehet vissza a helyére.


verse #24

Mózes hallgatott apósa szavára, és mindazt megtette, amit mondott.


verse #25

Derék férfiakat választott ki egész Izráelből, és a nép fejévé tette őket: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké.


verse #26

Ezek bíráskodtak a nép között minden időben. A nehéz dolgokat Mózes elé vitték, minden kisebb dologban pedig ők tettek igazságot.


verse #27

Azután Mózes elbocsátotta apósát, és az elment a hazájába.

Chapters:


Books