Máté evangéliuma

chapter 14


Chapters:


verse #1

Abban az időben hallotta Jézus hírét Heródes, a negyedes fejedelem,


verse #2

és azt mondta szolgáinak: Keresztelő János ez, ő támadt fel a halálból, és azért működnek benne csodatevő erők.


verse #3

Tudniillik Heródes elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és tömlöcbe vettette felesége, Heródiás kedvéért, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége.


verse #4

Mert ezt mondta neki János: Nem szabad neked vele élned.


verse #5

Ezért meg akarta őt öletni, de félt a sokaságtól, mert az prófétaként tisztelte.


verse #6

Amikor azonban egyszer Heródes születésnapját ünnepelték, Heródiás leánya táncolt előttük, és úgy megtetszett Heródesnek,


verse #7

hogy esküvel fogadta: bármit kér, megadja neki.


verse #8

Az pedig anyja rábeszélésére így szólt: Add ide nekem egy tálon Keresztelő János fejét!


verse #9

Ekkor a király igen megszomorodott, de esküjéért és a vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda.


verse #10

Elküldött a börtönbe, és lefejeztette Jánost,


verse #11

majd elhozták a fejét egy tálon, és odaadták a leánynak, ő meg az anyjához vitte.


verse #12

Tanítványai pedig eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették, majd elmentek, és megvitték a hírt Jézusnak.


verse #13

Amikor ezt meghallotta Jézus, elment onnan hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva gyalog követte őt a városokból.


verse #14

Amikor Jézus kiszállt, nagy sokaságot látott maga körül, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.


verse #15

Amikor esteledett, odamentek hozzá a tanítványai, és azt mondták: Puszta hely ez, és az idő már későre jár; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba, és vegyenek maguknak élelmet.


verse #16

Jézus azonban azt mondta nekik: Nem szükséges elmenniük, ti adjatok nekik enni.


verse #17

Erre ők azt felelték: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.


verse #18

Ő pedig így szólt: Hozzátok ide!


verse #19

Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy üljenek le a fűre, vette az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott, majd megtörte a kenyereket, a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.


verse #20

Miután valamennyien ettek és jóllaktak, felszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.


verse #21

Akik pedig ettek, mintegy ötezren voltak férfiak, az asszonyokon és gyermekeken kívül.


verse #22

És mindjárt meghagyta a tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot.


verse #23

Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, hogy magányosan imádkozzék. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.


verse #24

A hajó pedig már a tenger közepén küzdött a hullámokkal, mivelhogy ellenszél volt.


verse #25

Az éjszaka negyedik őrváltása idején odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.


verse #26

Amikor meglátták a tanítványok, hogy ő a tengeren jár, megrémültek, és azt mondták: Kísértet ez! És félelmükben kiáltoztak.


verse #27

De Jézus azonnal megszólította őket: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!


verse #28

Péter pedig így válaszolt: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vízen.


verse #29

Ő pedig azt mondta: Jöjj! Erre Péter kiszállt a hajóból, és a vízen járva Jézus felé tartott.


verse #30

De látva a szelet, megrémült, és süllyedni kezdett. Rémülten kiáltott: Uram, ments meg!


verse #31

Jézus pedig azonnal kinyújtotta kezét, megragadta őt, és azt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?


verse #32

És amint beszálltak a hajóba, elállt a szél.


verse #33

A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Bizony, Isten Fia vagy!


verse #34

Átkelve a vízen Genezáret földjére jutottak.


verse #35

Amikor annak a helynek a lakosai felismerték őt, szétküldtek az egész környékre, minden beteget odavittek hozzá,


verse #36

és kérték őt, hogy csak a ruhája szegélyét érinthessék. És akik érintették, mindnyájan meggyógyultak.

Chapters:


Books