chapter 36
Bécalel dolgozzon együtt Oholiábbal és az összes hozzáértő férfival, akit Jehova bölccsé és értelmessé tett, mert így tudni fogják, hogyan végezzék el Jehova parancsával összhangban a szent szolgálat végzéséhez szükséges munkákat.”
Mózes ekkor magához hívta Bécalelt, Oholiábot és azokat a hozzáértő férfiakat, akiket Jehova ügyessé tett, mindenkit, akinek a szíve vágya volt, hogy jelentkezzen a munkára.
Ők elvitték Mózestől az összes adományt, melyet az izraeliták hoztak a szent szolgálathoz szükséges munkákhoz. De az izraeliták továbbra is minden reggel hozták neki az önkéntes adományokat.
Miután minden mesterember hozzálátott a szent munkához, egymás után jöttek,
és ezt mondták Mózesnek: „Sokkal többet hoz a nép, mint amennyi szükséges ahhoz a munkához, amelyre Jehova parancsot adott.”
Mózes ekkor megparancsolta, hogy hirdessék ki az egész táborban: „Férfiak és asszonyok, ne hozzatok több dolgot szent adománynak.” A nép ezután nem hozott több adományt.
Az adomány pedig elég volt minden elvégzendő munkához, sőt még sok is.
A mesteremberek elkészítették a hajlékhoz a 10 sátorlapot finom sodrott lenből, kék fonalból, bíborszínű gyapjúból és skarlátvörös fonalból, ő pedig kerubokat hímzett rájuk.
Minden egyes sátorlap hossza 28 könyök volt, a szélessége pedig 4 könyök. Egyforma méretű volt mindegyik sátorlap.
Utána összeillesztett 5 sátorlapot, és ugyanígy tett a maradék 5 sátorlappal is.
Majd hurkokat készített kék fonalból mindkét összeillesztett sátorlap egyik végére, oda, ahol össze lesznek kapcsolva.
Ötven hurkot készített az egyik sátorlapra, és 50 hurkot a másik sátorlapra, hogy egymással szembefordítva össze lehessen kapcsolni őket.
Végül készített 50 aranykapcsot, és összekapcsolta velük a sátorlapokat. Így lettek egyetlen sátorlappá a hajlékhoz.
Majd készített sátorlapokat kecskeszőrből, amelyekkel be lehet borítani a hajlékot. 11 sátorlapot készített.
Minden egyes sátorlap 30 könyök hosszú és 4 könyök széles volt. Egyforma méretű volt a 11 sátorlap.
Majd összeillesztett 5 sátorlapot, és ugyanígy tett a maradék 6 sátorlappal is.
Ezután készített 50-50 hurkot mindkét összeillesztett sátorlap egyik végére, oda, ahol össze lehet őket kapcsolni.
Utána készített 50 rézkapcsot, hogy egymáshoz illessze a sátorlapokat, és egyetlen sátorlap legyen belőlük.
És készített a sátorra egy takarót pirosra festett kosbőrből, és egy másikat a tetejére fókabőrből.
Majd készített a hajléknak akáciafából deszkakereteket, amelyek függőlegesen álltak.
Mindegyik deszkakeret 10 könyök hosszú és 1,5 könyök széles volt.
Minden egyes deszkakeretnek 2 csapja volt, melyek egymáshoz képest párhuzamosan álltak. Így készítette el a hajlék összes deszkakeretét.
Húsz deszkakeretet készített a hajlék déli oldalára.
Majd készített ezüstből 40 csaplyukas talpat a 20 deszkakeret alá: 2 csaplyukas talpat minden egyes deszkakeret alá, annak 2 csapjához.
A hajlék másik oldalára, az északi oldalra is készített 20 deszkakeretet,
és hozzájuk 40 csaplyukas talpat ezüstből: 2 csaplyukas talpat mindegyik deszkakeret alá.
A hajlék nyugati, hátsó részére 6 deszkakeretet készített.
És készített 2 deszkakeretet a hajlék hátsó részére saroktámasznak.
Ezek a deszkakeretek két részből álltak az aljuktól a tetejükig, a két részük a felső karikánál ért össze. Egyformára készítette a 2 saroktámaszt.
Így tehát 8 deszkakeret volt 16 ezüst csaplyukas talppal: 2 csaplyukas talp minden egyes deszkakeret alatt.
Ezután készített rudakat akáciafából: ötöt a hajlék egyik oldalán lévő deszkakeretekhez,
ötöt a hajlék másik oldalán lévő deszkakeretekhez, és ötöt a hajlék hátsó, nyugati oldalán lévő deszkakeretekhez.
Elkészítette a középső rudat, mely a deszkakeretek közepén húzódott a hajlék egyik végétől a másikig.
Bevonta a deszkakereteket arannyal, elkészítette azok karikáit aranyból rúdtartóknak, és a rudakat is bevonta arannyal.
Azután készített egy függönyt kék fonalból, bíborszínű gyapjúból, skarlátvörös fonalból és finom sodrott lenből. Majd kerubokat hímzett rá.
Készített hozzá 4 oszlopot akáciafából, és bevonta őket arannyal. Az oszlopokon lévő akasztókat is aranyból készítette, és 4 csaplyukas talpat öntött hozzájuk ezüstből.
Továbbá szőtt egy kárpitot a sátor bejáratára kék fonalból, bíborszínű gyapjúból, skarlátvörös fonalból és finom sodrott lenből.
Készített hozzá 5 oszlopot, azokhoz pedig kampókat. Az oszlopok tetejét és illesztőelemeit bevonta arannyal, a hozzájuk tartozó 5 csaplyukas talp azonban rézből volt.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40