⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

Ésaiás

capítulo 46


Capítulos:


verso 1

Meghajol Bél, meggörnyed Nébó.

Bálványaikat állatok, teherhordó állatok cipelik,
mint az olyan holmit, mely csak teher a fáradt állatoknak.


verso 2

Együtt hajolnak és görnyednek meg.

Nem képesek megmenteni a terhet,
ők maguk is fogságba kerülnek.


verso 3

„Hallgassatok rám, ó, Jákob háza, és ti mind, akik megmaradtatok Izrael házából!
Ti, akiknek a születésetektől fogva segítek, és akiket az anyaméhtől fogva hordozlak.


verso 4

Én ugyanaz vagyok még akkor is, amikor megöregedtek,
és hordozlak benneteket még akkor is, amikor megőszültök.
Ahogy eddig is tettem, ezután is hordozlak titeket, és kiszabadítalak benneteket.


verso 5

Kihez hasonlítotok engem, kivel tesztek egyenlővé vagy kivel mértek össze,
hogy hasonlók lennénk egymáshoz?


verso 6

Vannak, akik kiszórják az aranyat az erszényükből,
és mérleggel lemérik az ezüstöt.
Fémművest fogadnak fel, az pedig istent készít belőlük.
Majd leborulnak előtte, igen, imádják.


verso 7

A vállukra veszik,
cipelik, leteszik a helyére, és az csak ott áll.
Nem mozdul el a helyéről.

Kiáltanak hozzá, de nem válaszol,
nem tud megmenteni senkit sem a nyomorúságból.


verso 8

Emlékezzetek erre, és legyetek bátrak!
Szívleljétek meg, ti törvényszegők!


verso 9

Emlékezzetek a korábbi dolgokra, amelyek régen történtek,
hogy én vagyok az Isten, és nincs más.
Én vagyok az Isten, és senki sincs, aki hozzám hasonló.


verso 10

Kezdettől fogva előre megmondom, mi lesz valaminek a kimenetele,
és régtől fogva azokat, amiket még nem vittek véghez.

Azt mondom: »Minden úgy lesz, ahogy eldöntöttem,
és megteszem mindazt, amit szeretnék.«


verso 11

Ragadozó madarat hívok el keletről,
messzi földről az embert, hogy végrehajtsa a döntésemet.
Amit megmondtam, meg is valósítom.
Amit elhatároztam, véghez is viszem.


verso 12

Hallgassatok rám, ti makacs szívűek,
akik messze vagytok az igazságosságtól!


verso 13

Közel hoztam igazságosságomat,
nincsen messze.
Nem késlekedek a megmentéssel.
Sionban adok megmentést, és Izraelnek adom dicsőségemet.”

Capítulos:


Libros