⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

A tesszalonikaiaknak írt első levél

capítulo 1


Capítulos:

1 2 3 4 5


verso 1

Pál, Szilvánusz és Timóteusz a tesszalonikaiak gyülekezetének, mely egységben van Istennel, az Atyával, és az Úr Jézus Krisztussal:

Ki nem érdemelt kedvesség és béke legyen veletek!


verso 2

Mindig hálát adunk Istennek, amikor említést teszünk mindnyájatokról az imáinkban,


verso 3

mert soha nem feledkezünk meg a mi Istenünk és Atyánk előtt a hithű munkátokról, a szeretetteljes fáradozásotokról és a kitartásotokról, mely a Jézus Krisztusba, a mi Urunkba vetett reménységetekből fakad.


verso 4

Mert tudjuk azt, testvérek, akiket szeret Isten, hogy ő kiválasztott benneteket,


verso 5

mivel a jó hírt nem csupán szavakkal, hanem erővel, szent szellemmel és erős meggyőződéssel is hirdettük nektek, elvégre tudjátok, milyen emberekké lettünk köztetek a ti érdeketekben.


verso 6

Ti pedig követtétek a példánkat, és az Úrét, hiszen annak ellenére fogadtátok el a szót – méghozzá a szent szellemtől származó örömmel –, hogy sok nyomorúságot éltetek át.


verso 7

Így hát jó példa lettetek minden hívőnek Makedóniában és Akhájában.


verso 8

Való igaz, hogy nem csupán Makedóniában és Akhájában hallottak Jehova szaváról nektek köszönhetően, hanem az Istenbe vetett hitetek híre mindenhova eljutott, úgyhogy nekünk semmit sem kell már mondanunk.


verso 9

Mert ők maguk folyton arról beszélnek, milyen volt, amikor először találkoztunk veletek, és hogyan fordultatok el a bálványaitoktól, hogy egy élő és igaz Istennek szolgáljatok rabszolgaként,


verso 10

és várjátok az égből a Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, nevezetesen Jézust, aki megszabadít minket az eljövő haragtól.

Capítulos:


Libros