⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

A rómaiaknak

capítulo 1


Capítulos:


verso 1

Pál vagyok, Krisztus Jézus rabszolgája, akit elhívtak apostolnak, és kiválasztottak, hogy hirdesse Isten jó hírét,


verso 2

amelyet ő már régebben megígért a prófétái által a szent írásokban


verso 3

a Fiáról – aki Dávid vér szerinti utódjától származott,


verso 4

de aki a szentség szellemének a hatalmával Isten Fiának lett kijelentve azáltal, hogy feltámadt a halottak közül –, igen, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról.


verso 5

Általa ki nem érdemelt kedvességben részesültünk, és apostolok lettünk, hogy minden nemzetből elhívjunk embereket, hogy higgyenek és engedelmeskedjenek, dicsőítve a nevét.


verso 6

Ezek közül a nemzetek közül hívtak el titeket is, hogy Jézus Krisztushoz tartozzatok.


verso 7

Mindazoknak írok Rómában, akiket Isten szeret, és akiket elhívtak, hogy szentek legyenek:

Ki nem érdemelt kedvesség és béke legyen veletek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!


verso 8

Mindenekelőtt hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, mert hitetekről szerte az egész világon beszélnek.


verso 9

Mert tanúm az Isten, akinek szent szolgálatot végzek teljes szívemből, hirdetve a Fiáról szóló jó hírt, hogy nem szűnök meg említést tenni rólatok az imáimban,


verso 10

és kérve kérem, hogy hacsak lehetséges, Isten akaratából most végre sikerüljön elmennem hozzátok.


verso 11

Mert nagyon szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítselek titeket szellemi ajándékokkal,


verso 12

vagy inkább, hogy kölcsönösen bátorítsuk egymást a hitünk által, ti engem a tiétek, én pedig titeket az enyém által.


verso 13

Szeretném, ha tudnátok, testvérek, hogy sokszor akartam elmenni hozzátok, de akadályokba ütköztem mostanáig. Azért szerettem volna elmenni hozzátok, hogy köztetek is legyen gyümölcse a munkámnak, ugyanúgy, ahogy a többi nemzet között is.


verso 14

Görögöknek is, idegeneknek is, bölcseknek is, ostobáknak is adósa vagyok,


verso 15

úgyhogy kész vagyok hirdetni a jó hírt nektek is, akik ott, Rómában vagytok.


verso 16

Mert nem szégyellem a jó hírt. Valójában Isten ereje az, hogy megmentsen mindenkit, akinek van hite, zsidót először, és görögöt is.


verso 17

Mert akiknek van hitük, azok láthatják, hogy a jó hír által Isten feltárja az igazságosságát, és ez megerősíti a hitüket, mint ahogy meg van írva: „De az igazságos a hite miatt fog élni.”


verso 18

Mert Isten kiönti a haragját az égből azoknak az embereknek az istentelenségére és igazságtalanságára, akik igazságtalanul elnyomják az igazságot,


verso 19

mivel ami tudható Istenről, az nyilvánvaló közöttük, mert Isten nyilvánvalóvá tette nekik.


verso 20

Mert az ő láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők, igen, az ő örök hatalma és istensége, úgyhogy nincs mentség az ilyeneknek.


verso 21

Mert bár ismerik Istent, nem dicsőítik őt Istenként, és hálát sem adnak neki, hanem úgy érvelnek, mint akik üresfejűek, és érzéketlen szívük elsötétült.


verso 22

Azt állítják ugyan, hogy bölcsek, de bolondok lettek,


verso 23

és a romolhatatlan Isten dicsőségét olyasmire változtatták, mint a romlandó emberek, a madarak, a négylábú teremtmények és a hüllők hasonmása.


verso 24

Ezért Isten hagyta, hogy a szívük tisztátalan kívánságait kövessék, és így meggyalázzák a testüket.


verso 25

Isten igazságát hazugsággal cserélik fel, és inkább a teremtést imádják, és annak végeznek szent szolgálatot, semmint a Teremtőnek, aki örökre dicséretre méltó. Ámen.


verso 26

Ezért Isten hagyta, hogy hatalmukba kerítsék őket a szégyenteljes nemi vágyak. Asszonyaik a természetes nemi kapcsolat helyett a természetelleneset választották.


verso 27

Hasonlóképpen a férfiak is felhagytak azzal, hogy természetes módon asszonnyal létesítsenek nemi kapcsolatot, és egymást kívánták meg szenvedélyesen, férfiak férfiakat, szemérmetlenül viselkedve. Meg is kapják a bűnükért a teljes büntetést.


verso 28

És mivel nem tartják helyesnek, hogy elismerjék Istent, Isten hagyta, hogy helytelenül gondolkodjanak és cselekedjenek.


verso 29

Nagyon igazságtalanok, gonoszok, mohók, rosszak, irigyek. Gyilkolnak, viszálykodnak, csalnak, rosszmájúak, pletykálkodnak,


verso 30

rossznyelvűek, gyűlölik Istent, arcátlanok, gőgösek és dicsekvők. Ártalmas dolgokat eszelnek ki, nem engedelmeskednek a szüleiknek,


verso 31

értetlenek, egyezségszegők, nincs bennük szeretet, és irgalmatlanok.


verso 32

Bár nagyon is jól ismerik Isten igazságos rendeletét, hogy akik ilyeneket tesznek, halált érdemelnek, de nemcsak hogy továbbra is ezeket teszik, hanem még elismerően is tekintenek azokra, akik ilyesmiket tesznek.

Capítulos:


Libros