Lukács evangéliuma

chapter 12


Chapters:


verse #1

Miközben többezres tömeg gyűlt össze, úgy, hogy majd letaposták egymást, tanítványainak kezdte mondani: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, amely a képmutatás,


verse #2

mert nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne, és olyan titok, amely ki ne tudódnék!


verse #3

Azért amit a sötétben mondtatok, fényes nappal fogják hallani, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, azt a házak tetejéről fogják hirdetni.


verse #4

Mint barátaimnak mondom nektek: Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak.


verse #5

Megmondom, kitől féljetek: attól féljetek, aki megöl, és utána arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek, attól féljetek.


verse #6

Nemde öt verebet adnak két fillérért? És egyikükről sem feledkezik meg Isten.


verse #7

Nektek pedig a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek azért, sok verebecskénél drágábbak vagytok.


verse #8

Mondom pedig nektek: Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt,


verse #9

aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt.


verse #10

Ha valaki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot.


verse #11

Amikor majd zsinagógákba hurcolnak, felsőbbségek és hatóságok elé állítanak benneteket, ne aggodalmaskodjatok, hogy miként védekezzetek, vagy mit mondjatok,


verse #12

mert a Szentlélek abban az órában megtanít titeket, mit kell mondanotok.


verse #13

Akkor megszólalt valaki a tömegből: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!


verse #14

Ő pedig azt mondta neki: Ember, ki tett engem köztetek bíróvá vagy osztóvá?


verse #15

Majd így szólt hozzájuk: Vigyázzatok, őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az ember élete.


verse #16

És mondott nekik egy példázatot: Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje,


verse #17

azért magában így okoskodott: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet.


verse #18

És azt mondta: Ezt teszem: lerontom a csűreimet, és nagyobbakat építek, és azokba takarítom be minden gabonámat és javaimat,


verse #19

és ezt mondom a lelkemnek: „Én lelkem, sok javad van sok esztendőre eltéve. Helyezd magadat kényelembe, egyél, igyál, vigadozzál!”


verse #20

Isten pedig azt mondta neki: „Bolond, ma éjjel elkérik tőled a lelkedet, amiket azért magadnak készítettél, kiéi lesznek?”


verse #21

Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem Istenben gazdag.


verse #22

Majd azt mondta tanítványainak: Ezért mondom nektek, ne aggodalmaskodjatok az életetek felől, hogy mit egyetek, sem a testetek felől, hogy mibe öltözködjetek.


verse #23

Az élet több, mint az eledel, és a test több, mint az öltözet.


verse #24

Nézzétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, nem is aratnak, nincs kamrájuk, sem csűrük, és Isten táplálja őket. Mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál!


verse #25

Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal?


verse #26

Ha azért a legcsekélyebbet sem tehetitek meg, mit aggodalmaskodtok a többi felől?


verse #27

Nézzétek meg a liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy.


verse #28

Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vetik, ennyire fölruházta Isten, mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek!


verse #29

Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok.


verse #30

Mert mindezeket a világ pogányai kérdezik, a ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre.


verse #31

Ti az Isten országát keressétek, és ezek mind megadatnak nektek!


verse #32

Ne félj, te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot.


verse #33

Adjátok el, amitek van, és osszátok szét alamizsnaként! Szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket és elfogyhatatlan kincseket a mennyekben, ahol a tolvaj nem fér hozzá, sem a moly meg nem emészti!


verse #34

Mert ahol a ti kincsetek, ott lesz a ti szívetek is.


verse #35

Legyen derekatok felövezve és lámpásotok meg­gyújtva,


verse #36

azokhoz hasonlóan, akik urukat várják, mikor jön meg a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki.


verse #37

Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megjön, ébren talál. Bizony mondom nektek, hogy felövezve magát asztalhoz ülteti őket, hozzájuk megy, és felszolgál nekik.


verse #38

És ha a második vagy harmadik őrváltáskor jön is meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák!


verse #39

Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, melyik órában jön a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy betörjön a házába.


verse #40

Ti azért legyetek készek, mert amely órában nem gondolnátok, akkor jön el az Emberfia.


verse #41

Péter pedig megkérdezte: Uram, nekünk mondod ezt a példázatot vagy mindenkinek?


verse #42

Az Úr így válaszolt: Kicsoda hát a hű és a bölcs sáfár, akit az úr gondviselővé tett a háza népe fölött, hogy idejében kiadja nekik élelmüket?


verse #43

Boldog az a szolga, akit megérkezésekor ura ilyen munkában talál!


verse #44

Bizony mondom nektek, hogy egész vagyona felett gondviselővé teszi.


verse #45

Ha pedig az a szolga így szólna a szívében: „Halogatja még az uram a hazajövetelt”, és verné a szolgákat és szolgálóleányokat, és kezdene enni és inni és részegeskedni:


verse #46

megjön annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja.


verse #47

Azt a szolgát, aki ismerte urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntetik meg,


verse #48

azt pedig, aki nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntetik meg. Akinek sokat adtak, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet várnak el.


verse #49

Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak e földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!


verse #50

De keresztséggel kell még megkereszteltetnem, és feszülten várok, amíg az be nem teljesedik.


verse #51

Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem, mondom nektek, sokkal inkább meghasonlást.


verse #52

Mert mostantól fogva öten lesznek egy családban, akik meghasonlanak, három kettő ellen és kettő három ellen.


verse #53

Meghasonlik az apa a fiával, a fiú az apjával, az anya a leányával és a leány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.


verse #54

Majd így szólt a sokasághoz: Amikor látjátok, hogy napnyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok, hogy esni fog, és úgy is lesz.


verse #55

Amikor halljátok fújni a déli szelet, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy is lesz.


verse #56

Képmutatók! Az ég és a föld jelenségeit meg tudjátok ítélni, erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet mondani?


verse #57

Magatoktól miért nem tudjátok megítélni, hogy mi az igaz?


verse #58

Amikor pedig ellenségeddel a hatóság elé mégy, még az úton igyekezz megszabadulni tőle, hogy ne vigyen a bíró elé, és a bíró át ne adjon a börtönőrnek, és a börtönőr a tömlöcbe ne vessen téged.


verse #59

Mondom neked, hogy ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért is meg nem adod.

Chapters:


Books