chapter 13
Amikor kifelé ment a templomból, így szólt hozzá az egyik tanítványa: „Tanító, nézd, milyen csodálatos kövek és épületek!”
Jézus azonban ezt mondta neki: „Látod ezeket a nagy épületeket? Semmiképpen nem marad itt kő kövön, melyet le ne rombolnának.”
Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal szemben, Péter, Jakab, János és András külön megkérdezték őt:
„Mondd meg nekünk, hogy mikor lesznek meg ezek, és mi lesz a jele annak, hogy mindezek a befejezésükhöz érnek?”
Jézus erre így kezdett beszélni hozzájuk: „Vigyázzatok, nehogy bárki is félrevezessen titeket!
Sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: »Én vagyok az«, és sokakat félrevezetnek.
Ezenfelül, amikor háborúk zaját fogjátok hallani, és háborúkról kaptok híreket, ne ijedjetek meg. Ezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég.
Mert nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, lesznek földrengések egyik hely után a másikon, és lesznek élelmiszerhiányok is. Ez a gyötrő fájások kezdete.
Ami titeket illet, vigyázzatok magatokra. Az emberek majd helyi bíróságoknak adnak át benneteket, zsinagógákban vernek meg, és kormányzók meg királyok elé állítanak miattam. Így lehetőségetek lesz elmondani nekik, hogy miben hisztek.
Ezenkívül a jó hírt előbb minden nemzetben hirdetni kell.
És amikor elfognak, hogy átadjanak benneteket, ne aggódjatok előre amiatt, hogy mit mondjatok, hanem ami adatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti beszéltek, hanem a szent szellem.
Továbbá testvér testvért fog halálra adni, és apa gyermeket, és gyermekek fordulnak a szülők ellen, és halálra juttatják őket.
És a nevem miatt minden ember gyűlölni fog titeket. De aki mindvégig kitart, az megmenekül.
Amikor azonban meglátjátok, hogy a pusztító utálatosság ott áll, ahol nem kellene (az olvasónak tisztánlátásra van szüksége, hogy ezt megértse), akkor akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe.
Aki a háztetőn van, ne menjen le, és ne menjen be a házába, hogy kihozzon valamit onnan,
és aki a szántóföldön van, ne térjen vissza a hátrahagyott dolgokhoz, hogy felkapja a felsőruháját.
Jaj a terhes és a szoptatós asszonyoknak azokban a napokban!
Kitartóan imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez,
mert azok a napok olyan nyomorúság napjai lesznek, amilyen nem volt az Isten alkotta teremtés kezdetétől fogva mindaddig, és nem is lesz többé.
Bizony, ha Jehova nem rövidítené meg azokat a napokat, senki sem menekülne meg. De a választottak miatt, akiket kiválasztott, meg fogja rövidíteni azokat a napokat.
És ha valaki akkor azt mondja nektek: »Nézzétek! Itt a Krisztus!«, vagy: »Nézzétek! Amott van!«, ne higgyétek el.
Mert hamis krisztusok és hamis próféták jönnek, és jeleket meg csodákat tesznek, hogy ha lehet, félrevezessék a választottakat.
Legyetek hát résen. Mindent előre megmondtam nektek.
Azokban a napokban pedig, az után a nyomorúság után a nap elsötétül, a hold nem világít,
a csillagok lehullanak az égről, és az égben levő erők megrázkódnak.
És akkor látni fogják az Emberfiát eljönni a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel.
Akkor majd elküldi az angyalokat, és összegyűjti a választottait a négy égtáj felől, a föld végső határától az ég végső határáig.
Értsétek meg ezt a szemléltetést a fügefáról: mihelyt fiatal ága rügyezni kezd, és leveleket hajt, tudjátok, hogy közel a nyár.
Hasonlóképpen, amikor látjátok ezeket megtörténni, teljesen biztosak lehettek benne, hogy ő közel van, az ajtónál áll.
Higgyétek el, hogy semmiképpen nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek.
Az ég és a föld elmúlik, de az én szavaim semmiképpen nem múlnak el.
Senki sem tudja, melyik az a nap, vagy melyik az az óra, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.
Állandóan figyeljetek, maradjatok ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el a meghatározott idő.
Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy ember, aki külföldre utazott, otthagyta a házát, és a rabszolgáira bízta azt. Kiosztotta nekik a munkát, az ajtóőrnek pedig megparancsolta, hogy kitartóan virrasszon.
Kitartóan virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mikor jön el a ház ura: a késői órákban vagy éjfélkor vagy hajnal előtt vagy kora reggel.
Nehogy alva találjon titeket, ha hirtelen megérkezik.
Amit pedig nektek mondok, mindenkinek mondom: kitartóan virrasszatok!”