⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Márk evangéliuma

capitolul 13


Capitole:


versetul 1

Amikor kifelé ment a templomból, így szólt hozzá az egyik tanítványa: „Tanító, nézd, milyen csodálatos kövek és épületek!”


versetul 2

Jézus azonban ezt mondta neki: „Látod ezeket a nagy épületeket? Semmiképpen nem marad itt kő kövön, melyet le ne rombolnának.”


versetul 3

Amikor az Olajfák hegyén ült, a templommal szemben, Péter, Jakab, János és András külön megkérdezték őt:


versetul 4

„Mondd meg nekünk, hogy mikor lesznek meg ezek, és mi lesz a jele annak, hogy mindezek a befejezésükhöz érnek?”


versetul 5

Jézus erre így kezdett beszélni hozzájuk: „Vigyázzatok, nehogy bárki is félrevezessen titeket!


versetul 6

Sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: »Én vagyok az«, és sokakat félrevezetnek.


versetul 7

Ezenfelül, amikor háborúk zaját fogjátok hallani, és háborúkról kaptok híreket, ne ijedjetek meg. Ezeknek meg kell lenniük, de ez még nem a vég.


versetul 8

Mert nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, lesznek földrengések egyik hely után a másikon, és lesznek élelmiszerhiányok is. Ez a gyötrő fájások kezdete.


versetul 9

Ami titeket illet, vigyázzatok magatokra. Az emberek majd helyi bíróságoknak adnak át benneteket, zsinagógákban vernek meg, és kormányzók meg királyok elé állítanak miattam. Így lehetőségetek lesz elmondani nekik, hogy miben hisztek.


versetul 10

Ezenkívül a jó hírt előbb minden nemzetben hirdetni kell.


versetul 11

És amikor elfognak, hogy átadjanak benneteket, ne aggódjatok előre amiatt, hogy mit mondjatok, hanem ami adatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti beszéltek, hanem a szent szellem.


versetul 12

Továbbá testvér testvért fog halálra adni, és apa gyermeket, és gyermekek fordulnak a szülők ellen, és halálra juttatják őket.


versetul 13

És a nevem miatt minden ember gyűlölni fog titeket. De aki mindvégig kitart, az megmenekül.


versetul 14

Amikor azonban meglátjátok, hogy a pusztító utálatosság ott áll, ahol nem kellene (az olvasónak tisztánlátásra van szüksége, hogy ezt megértse), akkor akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe.


versetul 15

Aki a háztetőn van, ne menjen le, és ne menjen be a házába, hogy kihozzon valamit onnan,


versetul 16

és aki a szántóföldön van, ne térjen vissza a hátrahagyott dolgokhoz, hogy felkapja a felsőruháját.


versetul 17

Jaj a terhes és a szoptatós asszonyoknak azokban a napokban!


versetul 18

Kitartóan imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez,


versetul 19

mert azok a napok olyan nyomorúság napjai lesznek, amilyen nem volt az Isten alkotta teremtés kezdetétől fogva mindaddig, és nem is lesz többé.


versetul 20

Bizony, ha Jehova nem rövidítené meg azokat a napokat, senki sem menekülne meg. De a választottak miatt, akiket kiválasztott, meg fogja rövidíteni azokat a napokat.


versetul 21

És ha valaki akkor azt mondja nektek: »Nézzétek! Itt a Krisztus!«, vagy: »Nézzétek! Amott van!«, ne higgyétek el.


versetul 22

Mert hamis krisztusok és hamis próféták jönnek, és jeleket meg csodákat tesznek, hogy ha lehet, félrevezessék a választottakat.


versetul 23

Legyetek hát résen. Mindent előre megmondtam nektek.


versetul 24

Azokban a napokban pedig, az után a nyomorúság után a nap elsötétül, a hold nem világít,


versetul 25

a csillagok lehullanak az égről, és az égben levő erők megrázkódnak.


versetul 26

És akkor látni fogják az Emberfiát eljönni a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel.


versetul 27

Akkor majd elküldi az angyalokat, és összegyűjti a választottait a négy égtáj felől, a föld végső határától az ég végső határáig.


versetul 28

Értsétek meg ezt a szemléltetést a fügefáról: mihelyt fiatal ága rügyezni kezd, és leveleket hajt, tudjátok, hogy közel a nyár.


versetul 29

Hasonlóképpen, amikor látjátok ezeket megtörténni, teljesen biztosak lehettek benne, hogy ő közel van, az ajtónál áll.


versetul 30

Higgyétek el, hogy semmiképpen nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek meg nem történnek.


versetul 31

Az ég és a föld elmúlik, de az én szavaim semmiképpen nem múlnak el.


versetul 32

Senki sem tudja, melyik az a nap, vagy melyik az az óra, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.


versetul 33

Állandóan figyeljetek, maradjatok ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el a meghatározott idő.


versetul 34

Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy ember, aki külföldre utazott, otthagyta a házát, és a rabszolgáira bízta azt. Kiosztotta nekik a munkát, az ajtóőrnek pedig megparancsolta, hogy kitartóan virrasszon.


versetul 35

Kitartóan virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mikor jön el a ház ura: a késői órákban vagy éjfélkor vagy hajnal előtt vagy kora reggel.


versetul 36

Nehogy alva találjon titeket, ha hirtelen megérkezik.


versetul 37

Amit pedig nektek mondok, mindenkinek mondom: kitartóan virrasszatok!”

Capitole:


Cărți