⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Márk evangéliuma

capitolul 3


Capitole:


versetul 1

Egyszer, amikor ismét egy zsinagógába ment, volt ott egy sorvadt kezű ember.


versetul 2

Így aztán feszülten figyelték őt, vajon meggyógyítja-e sabbaton a férfit, hogy vádolhassák.


versetul 3

Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű férfinak: „Kelj fel, és gyere ide középre!”


versetul 4

Azután így szólt hozzájuk: „Szabad-e sabbaton jót vagy rosszat tenni, megmenteni vagy megölni valakit?” De ők hallgattak.


versetul 5

Miután felháborodva végignézett rajtuk, mély bánatot érezve szívük érzéketlensége miatt, ezt mondta annak az embernek: „Nyújtsd ki a kezed!” Az pedig kinyújtotta, és a keze rendbe jött.


versetul 6

A farizeusok erre kimentek, és azonnal tanácskozni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy megöljék Jézust.


versetul 7

Jézus pedig elment a tanítványaival a tengerhez, és nagy tömeg követte Galileából és Júdeából.


versetul 8

Még Jeruzsálemből, Idumeából, a Jordánon túlról és Tírusz meg Szidón környékéről is nagy tömeg jött hozzá, amikor hallották, mennyi mindent tesz.


versetul 9

És szólt a tanítványainak, hogy állítsanak készenlétbe egy kis csónakot, hogy ne tolongjon körülötte a sokaság.


versetul 10

Mivel sokakat meggyógyított, mindazok, akik súlyos betegségben szenvedtek, ott tolongtak körülötte, hogy megérintsék.


versetul 11

Még a tisztátalan szellemek is leborultak előtte, amikor látták őt, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!”


versetul 12

De többször is erélyesen megparancsolta nekik, hogy ne mondják el másoknak, hogy ki is ő.


versetul 13

Felment egy hegyre, magához hívatta, akiket akart, és azok elmentek hozzá.


versetul 14

És csoportba szervezett tizenkettőt – akiket apostoloknak is nevezett –, hogy vele tartsanak, kiküldje őket prédikálni,


versetul 15

és hatalmuk legyen démonokat kiűzni.


versetul 16

Ez volt a tizenkettő, akiket csoportba szervezett: Simon, akinek a Péter nevet is adta,


versetul 17

Jakab, aki Zebedeus fia, és János, Jakab testvére (ezeknek a Boanergesz nevet is adta, amely azt jelenti: ’mennydörgés fiai’),


versetul 18

továbbá András és Fülöp, Bertalan és Máté, Tamás és Jakab, aki Alfeus fia, Taddeus és a Kananei Simon,


versetul 19

és Iskariót Júdás, aki később elárulta.

Később Jézus bement egy házba,


versetul 20

és a sokaság ismét összegyűlt, úgyhogy még enni sem tudtak.


versetul 21

De amikor a rokonai ezt meghallották, elmentek, hogy megfogják, mert ezt mondták: „Elment az esze.”


versetul 22

Az írástudók is, akik Jeruzsálemből jöttek le, ezt mondták: „Belzebub van vele, és a démonok uralkodójának segítségével űzi ki a démonokat.”


versetul 23

Ezért miután odahívta őket magához, szemléltetésekkel élve így szólt hozzájuk: „Hogyan űzheti ki Sátán Sátánt?


versetul 24

Hiszen ha egy királyságon belül ellentét támad, az a királyság nem állhat meg;


versetul 25

és ha egy családon belül ellentét támad, az a család nem tud fennmaradni.


versetul 26

Éppígy, ha Sátán önmaga ellen fordul, és ellentétbe kerül önmagával, nem állhat meg, hanem vége van.


versetul 27

Valójában senki sincs, aki egy erős ember házába bejutva képes lenne elrabolni annak javait, hacsak előbb meg nem kötözi azt az erős embert. Csak ezután tudja kirabolni a házát.


versetul 28

Mondom nektek, hogy minden meg lesz bocsátva az embereknek, bármilyen bűnt követnek is el, és bármit gyaláznak is.


versetul 29

Aki azonban a szent szellemet gyalázza, az soha nem nyer megbocsátást, hanem örök bűnben vétkes.”


versetul 30

Ezt azért mondta, mert ezt mondogatták: „Tisztátalan szellem van benne.”


versetul 31

Ekkor eljött az anyja és a testvérei, és odakint megállva beküldtek hozzá valakit, és kihívatták.


versetul 32

Körülötte pedig sokaság ült, és ezt mondták neki: „Nézd! Anyád és a testvéreid odakint vannak, és keresnek téged.”


versetul 33

De ő így felelt nekik: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?”


versetul 34

Majd végignézett a körülötte ülőkön, és ezt mondta: „Ők az én anyám és az én testvéreim!


versetul 35

Aki cselekszi Isten akaratát, az az én testvérem és anyám.”

Capitole:


Cărți