Mózes első könyve
8. fejezet
1. vers
Isten pedig megemlékezett Nóéról és minden vadról és állatról, amely vele volt a bárkában. Szelet bocsátott a földre, és a víz megapadt.
2. vers
Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái, és megszűnt az eső az égből.
3. vers
És visszahúzódott az ár a földről, folyton apadva, és százötven nap múlva megfogyatkozott a víz.
4. vers
A bárka a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegyén.
5. vers
A víz pedig a tizedik hónapig folyton apadt. A tizedik hónap első napján meglátszottak a hegyek csúcsai.
6. vers
Negyven nap múlva Nóé kinyitotta a bárka ablakát, amelyet csinált,
7. vers
és kibocsátotta a hollót, és az el-elrepült meg vissza-visszaszállt, míg a víz a földről föl nem száradt.
8. vers
Kibocsátotta a galambot is, hogy meglássa, vajon elfogyott-e a víz a föld színéről.
9. vers
De a galamb nem talált nyugvóhelyet a lábának, és visszatért hozzá a bárkába, mert víz volt az egész föld színén. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába.
10. vers
Még másik hét napig várakozott, és ismét kibocsátotta a galambot a bárkából.
11. vers
Este megjött hozzá a galamb, és íme: leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy elapadt a víz a földön.
12. vers
Még hét napig várakozott, kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá.
13. vers
A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napján felszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé felnyitotta a bárka fedelét,* és látta, hogy íme, megszikkadt a föld színe.
14. vers
A második hónapban pedig, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld.
16. vers
Menj ki a bárkából a feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt,
17. vers
és minden élőlényt, amely veled van, minden madarat és állatot meg minden földön csúszó-mászó állatot vigyél ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak.
18. vers
Kiment azért Nóé a fiaival, a feleségével és fiainak feleségeivel együtt.
19. vers
Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, kijött a bárkából az ő neme szerint.
20. vers
Nóé oltárt épített az Úrnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozattal áldozott az oltáron.
21. vers
Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta szívében: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, jóllehet az ember szívének gondolata ifjúságától fogva gonosz. Nem vesztem el többé az összes élőlényt, amint most cselekedtem.
22. vers
Ezután, amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.
Könyvek
