Mózes első könyve

35. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Isten ezt mondta Jákóbnak: Kelj fel, eredj föl Bételbe, és ott telepedj le! Csinálj ott oltárt Istennek, aki megjelent neked, amikor bátyád, É­zsau elől futottál.


2. vers

Ekkor azt mondta Jákób a háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: Vessétek el az idegen isteneket, akik nálatok vannak, tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok másik ruhát.


3. vers

Azután keljünk fel, és menjünk föl Bételbe, hogy oltárt készítsek ott Istennek, aki meghallgatott engem nyomorúságom napján, és velem volt az úton, amelyen jártam.


4. vers

Átadták azért Jákóbnak a náluk levő idegen isteneket mind és füleikből a függőket. Jákób pedig elásta azokat a Sikemnél álló tölgyfa alatt.


5. vers

És elindultak, de Isten rettentése volt a körülöttük való városokon, ezért nem üldözték Jákób fiait.


6. vers

Eljutott azért Jákób és a vele levő egész sokaság Lúzba, azaz Bételbe, amely Kánaán földjén van.


7. vers

Ott oltárt épített, és Él-Bételnek nevezte a helyet, mert ott jelent meg neki Isten, amikor a bátyja elől futott.


8. vers

És meghalt Debóra, Rebeka dajkája, és eltemették Bétel mellett, egy tölgyfa alatt, amelyet a „sírás cserfájának” neveztek el.


9. vers

Isten pedig ismét megjelent Jákóbnak, miután Paddan-Arámból visszajött, és megáldotta őt.


10. vers

Ezt mondta neki: A te neved Jákób, de ne nevezzenek többé Jákóbnak, hanem Izráel legyen a neved. És Izráelnek nevezte.


11. vers

És ezt mondta neki Isten: Én vagyok a mindenható Isten, növekedjél és sokasodjál! Nép és népek sokasága legyen tőled, és királyok származzanak ágyékodból.


12. vers

És a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, neked adom, utánad pedig a te magodnak.


13. vers

És fölment tőle Isten azon a helyen, ahol szólt vele.


14. vers

Jákób pedig emlékoszlopot, egy kőoszlopot állított azon a helyen, ahol szólt vele, és italáldozattal áldozott azon, és olajat öntött rá.


15. vers

Jákób tehát Bételnek nevezte azt a helyet, ahol Isten szólt vele.


16. vers

És elindultak Bételből, s mikor már csak egy rövid útra voltak Efrátától, hogy odaérjenek, Ráhel szült, és nehéz volt a szülése.


17. vers

Vajúdása közben azt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz!


18. vers

És mikor már majd elszállt belőle a lélek, mert haldoklott, Benóninak nevezte el a gyermeket, atyja pedig Benjáminnak nevezte őt.


19. vers

És meghalt Ráhel, és eltemették az Efrátába, azaz a Betlehembe vivő úton.


20. vers

És emlékoszlopot állított Jákób a sírja fölé. Ráhel sírjának emlékoszlopa az mind e mai napig.


21. vers

Azután továbbköltözött Izráel, és az Éder tornyán túl állította föl sátrát.


22. vers

Amikor már Izráel azon a földön lakott, a fia, Rúben elment, és Bilhával, atyjának ágyasával hált, s ezt meghallotta Izráel. Jákób fiai pedig tizenketten voltak.


23. vers

Lea fiai: Jákób elsőszülötte Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Issakár és Zebulon.


24. vers

Ráhel fiai: József és Benjámin.


25. vers

Ráhel szolgálójának, Bilhának fiai: Dán és Naftáli.


26. vers

Lea szolgálójának, Zilpának fiai: Gád és Ásér. Ezek Jákób fiai, akik Paddan-Arámban születtek neki.


27. vers

És eljutott Jákób Izsákhoz, az atyjához Mamréba, Kirjat-Arbába, azaz Hebrónba, ahol Ábrahám és Izsák élt.


28. vers

Izsák életkora száznyolcvan esztendő volt.


29. vers

Akkor elhunyt Izsák, meghalt, és elődeihez temették, idős korában, betelve az élettel. Fiai, Ézsau és Jákób temették el.

Fejezetek:


Könyvek