Mózes első könyve
19. fejezet
1. vers
Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult,
2. vers
s így szólt: Íme, Uraim, kérlek, jöjjetek be szolgátok házába, mossátok meg lábatokat, és térjetek nyugovóra. Reggel korán fölkelhettek, és utatokra indulhattok. Azok pedig ezt felelték: Nem, hanem az utcán alszunk.
3. vers
De mivel nagyon unszolta őket, betértek hozzá, és bementek a házába. Ő pedig megvendégelte őket, kovásztalan kenyeret is sütött, és ettek.
4. vers
Lefekvésük előtt a város férfiai, a sodomai férfiak körülvették a házat, ifjútól vénig, az egész közösség egytől egyig.
5. vers
És szólították Lótot: Hol vannak a férfiak, akik hozzád jöttek az éjjel? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket.
6. vers
Kiment hozzájuk Lót az ajtó elé, és bezárta maga után az ajtót,
7. vers
és ezt mondta: Kérlek, testvéreim, ne cselekedjetek gonoszságot!
8. vers
Íme, van nekem két leányom, akik még nem ismertek férfit, kihozom azokat tihozzátok, és cselekedjetek velük, ahogy nektek tetszik, csak ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mert az én hajlékom árnyéka alá jöttek.
9. vers
De azok azt mondták: Menj innen! Majd így szóltak: Csak egy jövevény nálunk, és ő szab törvényt nekünk? Majd gonoszabbul cselekszünk veled, mint azokkal. És rárohantak, és már azon voltak, hogy betörik az ajtót.
10. vers
De kinyújtották azok a férfiak a kezüket, és bevonták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót.
11. vers
Az embereket pedig, akik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg a kicsinytől a nagyig, annyira, hogy belefáradtak az ajtó keresésébe.
12. vers
Akkor azt mondták a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? Vőidet, fiaidat és leányaidat és mindenedet, ami a tied a városban, vidd ki e helyről,
13. vers
mert elveszítjük e helyet, mivelhogy eljutott az Úrhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az Úr küldött minket, hogy elpusztítsuk e várost.
14. vers
Kiment azért Lót, és így szólt a vőinek, akik a leányait el akarták venni: Keljetek föl, menjetek ki e helyről, mert elveszti az Úr ezt a várost! De a vőinek úgy tűnt, mintha tréfálna.
15. vers
Mikor hajnalodott, sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, vedd a feleségedet és a jelen levő két leányodat, hogy el ne vessz a város bűne miatt.
16. vers
Mikor pedig tétovázott, megragadták a férfiak a kezét és feleségének s két leányának kezét az Úrnak iránta való irgalmából, és kivitték, és otthagyták a városon kívül.
17. vers
Amikor kivitték őket, azt mondta az egyik: Mentsd meg az életedet, ne tekints hátra, és meg ne állj a környéken! A hegyre menekülj, hogy el ne vessz!
19. vers
Íme, szolgád kegyelmet talált előtted, és nagy irgalmasságot mutattál irántam, hogy életemet megtartottad. De én nem menekülhetek a hegyre, nehogy utolérjen a veszedelem, és meghaljak.
20. vers
Ímhol a közelben van egy városka, hadd meneküljek oda; lám, kicsiny az, ott én életben maradok.
21. vers
Mondta azért neki Isten: Ím, rád tekintek e dologban is, és nem pusztítom el azt a várost, amelyről szóltál.
22. vers
De siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, amíg oda nem érsz. Azért nevezték el azt a várost Cóarnak.
23. vers
A nap már feljött a földre, mikor Lót Cóarba ért.
24. vers
Az Úr pedig kénköves és tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára az Úrtól az égből.
25. vers
Elsüllyesztette azokat a városokat és azt az egész vidéket; és a városok minden lakosát és a föld növényeit is.
26. vers
Lót felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett.
27. vers
Ábrahám pedig reggel arra a helyre indult, ahol annak előtte az Úr színe előtt állt.
28. vers
Sodoma és Gomora felé tekintett, és az egész környék földje felé. Látta, hogy íme, fölszáll a föld füstje, mint a kemence füstje.
29. vers
De amikor elvesztette Isten annak a környéknek a városait, megemlékezett Ábrahámról, és kiküldte Lótot a veszedelemből, amikor elsüllyesztette a városokat, amelyekben Lót lakott.
30. vers
Lót pedig fölment Cóarból, és letelepedett a hegyen, és vele együtt két leánya is, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott tehát két leányával.
31. vers
Azt mondta egyszer a nagyobbik a kisebbiknek: Apánk megöregedett, és nincs a földön férfi, aki bejöhetne hozzánk az egész föld szokása szerint.
32. vers
Jer, adjunk bort inni apánknak, háljunk vele, és támasszunk magot a mi apánktól.
33. vers
Bort adtak tehát inni apjuknak azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Ő pedig semmit sem tudott, sem lánya lefekvéséről, sem fölkeléséről.
34. vers
Másnap a nagyobbik a kisebbiknek azt mondta: Íme, a múlt éjjel én háltam apámmal, adjunk neki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támasszunk magot a mi apánktól.
35. vers
Azon az éjszakán is adtak bort az apjuknak, és fölkelt a kisebbik is, és vele hált. Ő pedig semmit sem tudott, sem annak lefekvéséről, sem fölkeléséről.
36. vers
Lót leányai mindketten várandósak lettek apjuktól.
37. vers
Fiút szült a nagyobbik, és Móábnak nevezte. Ő a móábiak atyja mind e mai napig.
38. vers
A kisebbik is fiút szült, és Ben-Ammínak nevezte. Ez az ammóniak atyja mind e mai napig.
Könyvek
