Mózes első könyve

40. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Ezután történt, hogy az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkezett uruk, az egyiptomi király ellen.


2. vers

Megharagudott azért a fáraó a két főemberére, a főpohárnokra és a fősütőmesterre,


3. vers

és fogságba vettette őket, a testőrök főhadnagyának házában levő tömlöcbe, oda, ahol József fogva volt.


4. vers

A testőrök főhadnagya pedig Józsefet rendelte melléjük, és ő szolgált nekik. Jó ideje fogságban voltak már,


5. vers

amikor az egyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, akik a tömlöcben voltak fogva, mindketten álmot láttak. Mindegyik más álmot, ugyanazon az éjjelen, és mindegyik álomnak megvolt a maga jelentése.


6. vers

Reggel bement hozzájuk József, és látta, hogy igen bánkódnak.


7. vers

Megkérdezte a fáraó főembereit, akik ura házánál vele együtt fogva voltak: Miért olyan komor ma az arcotok?


8. vers

Azok elmondták neki: Álmot láttunk, és nincs, aki megfejtse. Erre azt mondta nekik József: A megfejtés nem Isten dolga-e? Kérlek, mondjátok el nekem!


9. vers

Elmondta azért a főpohárnok az álmát Józsefnek. Ezt mondta neki: Álmomban, íme, egy szőlőtő volt előttem.


10. vers

A szőlőtőn három szál vessző volt, s alighogy bimbózott, már virágzott, és fürtjei megérlelték a szemeket.


11. vers

A fáraó pohara pedig a kezemben volt. Vettem a szőlőszemeket, a fáraó poharába facsartam, és a poharat a fáraó kezébe adtam.


12. vers

József ezt mondta neki: Ez a megfejtése: a három vesszőszál három nap.


13. vers

Három nap múlva a fáraó felemel téged, és visszahelyez hivatalodba, és kezébe adod a poharát, előbbi tiszted szerint, amikor pohárnoka voltál.


14. vers

Csakhogy azután emlékezzél meg rólam, amikor jól lesz dolgod, és kérlek, cselekedjél irgalmasságot velem. Emlékezzél meg rólam a fáraó előtt, és szabadíts meg engem e házból.


15. vers

Mert galádul raboltak el engem a héberek földjéről, és itt sem cselekedtem semmit, hogy tömlöcbe vessenek.


16. vers

És látta a fősütőmester, hogy jól magyarázott, és azt mondta Józsefnek: Álmodtam én is: íme, három kosár kalács volt a fejemen.


17. vers

A felső kosárban a fáraó mindenféle süteménye volt, és a madarak ették azokat a kosárból, a fejemről.


18. vers

József így felelt: Ennek ez a magyarázata: a három kosár három nap.


19. vers

Három nap múlva fejedet véteti a fáraó, és fára akasztat fel téged, és a madarak eszik le rólad a húsodat.


20. vers

Harmadnap a fáraó születésnapja volt, és vendégséget rendezett minden szolgájának, s akkor a főpohárnokot és a fősütőmestert is visszahozta szolgái közé.


21. vers

És a főpohárnokot visszahelyezte pohárnokságába, és ő nyújtotta a poharat a fáraó kezébe.


22. vers

A fősütőmestert pedig felakasztatta, ahogy József megfejtette álmukat.


23. vers

De a főpohárnok nem emlékezett meg Józsefről, hanem elfelejtkezett róla.

Fejezetek:


Könyvek