Mózes első könyve

45. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Ekkor József már nem tudta tartóztatni magát a körülötte állók előtt, és fölkiáltott: Vezessetek ki előlem mindenkit! Nem is maradt senki nála, amikor megismertette magát a testvéreivel.


2. vers

Hangos sírásra fakadt, úgy, hogy meghallották az egyiptomiak, és meghallotta a fáraó háza népe is.


3. vers

Majd ezt mondta József a testvéreinek: Én vagyok József. Él-e még az atyám? De nem tudtak neki felelni a testvérei, mert megijedtek tőle.


4. vers

József erre így szólt testvéreihez: Jöjjetek közelebb hozzám! Ők közelebb mentek. Ekkor ezt mondta: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba.


5. vers

De most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok, mert a ti megmaradásotokért küldött ide engem Isten tielőttetek.


6. vers

Mert immár két esztendeje, hogy éhség van e földön, de még öt esztendő van hátra, amelyben sem szántás, sem aratás nem lesz.


7. vers

Isten küldött el engem előttetek, hogy munkálkodjam a megmaradásotokon e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással.


8. vers

Tehát nem ti küldtetek ide engem, hanem Isten, aki engem a fáraó atyjává és egész házának urává és Egyiptom egész földjének fejedelmévé tett.


9. vers

Siessetek, és menjetek föl atyámhoz, és mondjátok neki: Ezt üzeni fiad, József: „Isten engem egész Egyiptom urává tett. Jöjj le hozzám, ne késsél.


10. vers

Gósen földjén fogsz lakni, és közel leszel hozzám te, fiaid, unokáid, juhaid, barmaid és mindened, amid van.


11. vers

Eltartalak itt téged – mert még öt évig éhínség lesz –, de te így nem fogsz nélkülözni; sem házad népe, sem semmid, amid van.”


12. vers

Íme, saját szemetekkel látjátok Benjámin testvéremmel együtt, hogy én magam szólok hozzátok.


13. vers

Beszéljétek hát el atyámnak minden dicsőségemet Egyiptomban és mindazt, amit láttatok. És siessetek azért, hozzátok ide atyámat.


14. vers

Ezzel öccsének, Benjáminnak nyakába borult, és sírt. Benjámin is sírt az ő nyakába borulva.


15. vers

Majd megcsókolta mindegyik testvérét, és sírt velük. Ezután beszédbe ereszkedtek vele a testvérei.


16. vers

A fáraó házába is eljutott a hír, hogy megjöttek József testvérei. Tetszett ez a fáraónak és a szolgáinak.


17. vers

És azt mondta Józsefnek: Mondd meg testvéreidnek: „Ezt cselekedjétek: rakjátok meg állataitokat, eredjetek, menjetek el Kánaán földjére!


18. vers

Azután vegyétek magatokhoz atyátokat, házatok népét, és jöjjetek hozzám. Nektek adom Egyiptom földjének legjavát, hogy a legzsírosabb földön éljetek.”


19. vers

Parancsomra ezt is mondd nekik: Tegyétek ezt: vigyetek magatokkal Egyiptom földjéről szekereket gyermekeitek és feleségeitek számára, vegyétek föl atyátokat, és jöjjetek.


20. vers

A holmijaitokra pedig ne gondoljatok sajnálkozva, mert egész Egyiptom földjének a legjava a tietek lesz.


21. vers

Így tettek hát Izráel fiai. József adott nekik szekereket a fáraó parancsa szerint, és ennivalót is adott nekik az útra.


22. vers

Ahányan voltak, mindegyiknek adott egy-egy öltözet ruhát. De Benjáminnak háromszáz ezüstpénzt és öt öltözet ruhát adott.


23. vers

Atyjának pedig ezt küldte: tíz szamarat egyiptomi javakkal megrakva, tíz nőstény szamarat gabonával, kenyérrel és egyéb élelemmel felmálházva, útravalóul az atyjának.


24. vers

Így bocsátotta el testvéreit, és ők elmentek, miután intette őket: Ne vitatkozzatok az úton.


25. vers

Feljöttek hát Egyiptomból, és eljutottak Kánaán földjére atyjukhoz, Jákóbhoz.


26. vers

Amikor tudtára adták neki, hogy József még él, és egész Egyiptom földjén uralkodik, szíve elalélt, mert nem hitt nekik.


27. vers

Elbeszéltek hát neki mindent, amit József velük beszélt. Amikor látta a szekereket is, amelyeket József küldött, hogy őt elvigyék, akkor föléledt atyjuknak, Jákóbnak a lelke.


28. vers

Ezt mondta Izráel: Elég nekem, hogy él még a fiam, József! Lemegyek hát, hogy meglássam őt, mielőtt meghalok.

Fejezetek:


Könyvek