Mózes első könyve
capítulo 19
verso 1
Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult,
verso 2
s így szólt: Íme, Uraim, kérlek, jöjjetek be szolgátok házába, mossátok meg lábatokat, és térjetek nyugovóra. Reggel korán fölkelhettek, és utatokra indulhattok. Azok pedig ezt felelték: Nem, hanem az utcán alszunk.
verso 3
De mivel nagyon unszolta őket, betértek hozzá, és bementek a házába. Ő pedig megvendégelte őket, kovásztalan kenyeret is sütött, és ettek.
verso 4
Lefekvésük előtt a város férfiai, a sodomai férfiak körülvették a házat, ifjútól vénig, az egész közösség egytől egyig.
verso 5
És szólították Lótot: Hol vannak a férfiak, akik hozzád jöttek az éjjel? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket.
verso 6
Kiment hozzájuk Lót az ajtó elé, és bezárta maga után az ajtót,
verso 7
és ezt mondta: Kérlek, testvéreim, ne cselekedjetek gonoszságot!
verso 8
Íme, van nekem két leányom, akik még nem ismertek férfit, kihozom azokat tihozzátok, és cselekedjetek velük, ahogy nektek tetszik, csak ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mert az én hajlékom árnyéka alá jöttek.
verso 9
De azok azt mondták: Menj innen! Majd így szóltak: Csak egy jövevény nálunk, és ő szab törvényt nekünk? Majd gonoszabbul cselekszünk veled, mint azokkal. És rárohantak, és már azon voltak, hogy betörik az ajtót.
verso 10
De kinyújtották azok a férfiak a kezüket, és bevonták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót.
verso 11
Az embereket pedig, akik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg a kicsinytől a nagyig, annyira, hogy belefáradtak az ajtó keresésébe.
verso 12
Akkor azt mondták a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? Vőidet, fiaidat és leányaidat és mindenedet, ami a tied a városban, vidd ki e helyről,
verso 13
mert elveszítjük e helyet, mivelhogy eljutott az Úrhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az Úr küldött minket, hogy elpusztítsuk e várost.
verso 14
Kiment azért Lót, és így szólt a vőinek, akik a leányait el akarták venni: Keljetek föl, menjetek ki e helyről, mert elveszti az Úr ezt a várost! De a vőinek úgy tűnt, mintha tréfálna.
verso 15
Mikor hajnalodott, sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, vedd a feleségedet és a jelen levő két leányodat, hogy el ne vessz a város bűne miatt.
verso 16
Mikor pedig tétovázott, megragadták a férfiak a kezét és feleségének s két leányának kezét az Úrnak iránta való irgalmából, és kivitték, és otthagyták a városon kívül.
verso 17
Amikor kivitték őket, azt mondta az egyik: Mentsd meg az életedet, ne tekints hátra, és meg ne állj a környéken! A hegyre menekülj, hogy el ne vessz!
verso 19
Íme, szolgád kegyelmet talált előtted, és nagy irgalmasságot mutattál irántam, hogy életemet megtartottad. De én nem menekülhetek a hegyre, nehogy utolérjen a veszedelem, és meghaljak.
verso 20
Ímhol a közelben van egy városka, hadd meneküljek oda; lám, kicsiny az, ott én életben maradok.
verso 21
Mondta azért neki Isten: Ím, rád tekintek e dologban is, és nem pusztítom el azt a várost, amelyről szóltál.
verso 22
De siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, amíg oda nem érsz. Azért nevezték el azt a várost Cóarnak.
verso 23
A nap már feljött a földre, mikor Lót Cóarba ért.
verso 24
Az Úr pedig kénköves és tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára az Úrtól az égből.
verso 25
Elsüllyesztette azokat a városokat és azt az egész vidéket; és a városok minden lakosát és a föld növényeit is.
verso 26
Lót felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett.
verso 27
Ábrahám pedig reggel arra a helyre indult, ahol annak előtte az Úr színe előtt állt.
verso 28
Sodoma és Gomora felé tekintett, és az egész környék földje felé. Látta, hogy íme, fölszáll a föld füstje, mint a kemence füstje.
verso 29
De amikor elvesztette Isten annak a környéknek a városait, megemlékezett Ábrahámról, és kiküldte Lótot a veszedelemből, amikor elsüllyesztette a városokat, amelyekben Lót lakott.
verso 30
Lót pedig fölment Cóarból, és letelepedett a hegyen, és vele együtt két leánya is, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott tehát két leányával.
verso 31
Azt mondta egyszer a nagyobbik a kisebbiknek: Apánk megöregedett, és nincs a földön férfi, aki bejöhetne hozzánk az egész föld szokása szerint.
verso 32
Jer, adjunk bort inni apánknak, háljunk vele, és támasszunk magot a mi apánktól.
verso 33
Bort adtak tehát inni apjuknak azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Ő pedig semmit sem tudott, sem lánya lefekvéséről, sem fölkeléséről.
verso 34
Másnap a nagyobbik a kisebbiknek azt mondta: Íme, a múlt éjjel én háltam apámmal, adjunk neki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támasszunk magot a mi apánktól.
verso 35
Azon az éjszakán is adtak bort az apjuknak, és fölkelt a kisebbik is, és vele hált. Ő pedig semmit sem tudott, sem annak lefekvéséről, sem fölkeléséről.
verso 36
Lót leányai mindketten várandósak lettek apjuktól.
verso 37
Fiút szült a nagyobbik, és Móábnak nevezte. Ő a móábiak atyja mind e mai napig.
verso 38
A kisebbik is fiút szült, és Ben-Ammínak nevezte. Ez az ammóniak atyja mind e mai napig.
Libros
